Kertész János akadémikus Orbán tusványosi beszédéről: A leghelyesebb az lenne, ha lemondana

2022. augusztus 1. – 12:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Semmiképpen nem tudom bocsánatkérésnek tekinteni Orbán Viktor bécsi szavait, én azt gondolom, ez további kavarás és félrevezetés” – mondta Kertész János fizikus, az MTA rendes tagja a Spirit FM műsorában, amit az ATV szemlézett. A miniszterelnök kevert fajokról szóló beszédével kapcsolatban hozzátette:

„Ezeknek a szavaknak jelentése van, és a magyar miniszterelnök nagyon jól tud magyarul, és pontosan tudja, hogy mit jelent az, hogy kevert faj, és azt is pontosan tudnia kell, hogy milyen asszociációkat és emlékeket ébreszt egy ilyen kifejezés.”

Orbán Viktor Tusványoson azt mondta, hogy a Kárpát-medencében „mi nem vagyunk kevert fajúak”. Ezt a szófordulatot rengetegen rasszistának bélyegezték, Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó le is mondott miatta. A beszéd tartalma ellen az MTA tagjai petíciót indítottak, amit eddig 102 akadémikus írt alá.

Kertész most azt mondta a miniszterelnökről:

„A leghelyesebb lépés az lenne, ha lemondana, de nem számítok erre természetesen”.

Szintén petíciót indított Orbán beszéde ellen az Eötvös Károly Intézet, amelyet eddig több mint háromezren írtak alá. A nyilatkozat szövege szerint Orbán nemkívánatos személlyé vált a civilizált világban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!