Jövedelem
Három térkép arról, hogy a legszegényebb járások még mindig nem másztak ki a válságból
Kevesebbet keresnek és kevesebben is dolgoznak, mint 2010-ben, miközben az emberek negyedének csak a közmunka jutott: ilyen részei is vannak az országnak.
A százezer leggazdagabb magyar betört az európai elitbe, a félmillió legszegényebb lecsúszott
Összejött az európai felső tíz százalék a leggazdagabb magyaroknak. Közben a magyarok alsó néhány százaléka csúszik le, lassan az európai padlónak ütközik. Jövedelem-eloszlás még több pöttyel!
A magyar vergődés Európa alján, ahogy még sosem láttad
Új módon ábrázoljuk az európai jövedelemkülönbségeket. A környékbeli országok maguk mögött hagyták Magyarországot, de az összeomló Görögországra majdnem sikerült felzárkózni.
Tényleg csak bablevest és zsíros kenyeret esznek a szegények Magyarországon?
35 kilóval több gyümölcsöt ettek tavaly a legvagyonosabbak a legszegényebbeknél, zsírból viszont az alacsony jövedelműek körében fogyott több.
Szétszakadt, aztán úgy maradt a magyar középosztály, és ehhez a kormány közvetlenül asszisztált
A válság előtti Magyarországon sokkal kisebbek voltak a jövedelemkülönbségek. Az alsó egymillió tizedével rosszabbul, a felső egymillió ötödével jobban él ma.
Csak négy országban rosszabb az életszínvonal az EU-ban, mint nálunk
Németországban akkor is két és félszer annyit lehet keresni, mint Magyarországon, ha figyelembe vesszük az ottani magasabb árakat.





