Jelölt

Egy korábbi, zajos választásról már ismerős lehet a Fidesz egyik budapesti jelöltje, Fazekas Csilla
Csak 60 szavazattal nyert egy néhány évvel ezelőtti választáson, amikor is gyanúsan sok fidelitasos költözött be egy budavári ingatlanba.
A Fidesz Nyíregyházán is lecserélte a jelöltjét, Szabó Tünde helyett mást indítanak
Polgári András kormányhivatal-főigazgató az új jelölt, jelentette be a polgármester.
A Tisza Párt nyíregyházi jelöltje szerint épp a Fidesz tette lehetővé, hogy az önkormányzatok...
A Nyíregyházi Állatparkot csaknem 30 éve vezető Gajdos László felülvizsgálná az állatkínzással foglalkozó jogszabályokat és úgy véli, egy korrekt kampányban fogja összemérni az erejét a Fidesz...
Öt hónapja eltűnt úszás közben, de még így is megnyerhet egy helyi választást egy amerikai jelölt
Nem ez lenne az első eset, hogy egy eltűnt személyt választanak meg az USA-ban.
Kivel akar nyerni Orbán Győrben? Újra emlegetik a világklasszis kézilabdázót az egyik megüresedő...
„A személyekre vonatkozó döntések megszülettek, és ezt belátható időn belül be is fogjuk jelenteni” – így üzente meg Orbán Viktor, hogy mindkét győri választókerületben új jelöltet állít a Fidesz...
Orbán bejelentette, hogy frissít a Fidesz, új parlamenti képviselőket jelölnek Győrben
A miniszterelnök azt mondta, a személyekre vonatkozó döntések megszülettek és ezt belátható időn belül be is jelentik.
Kövess minket Facebookon is!