Járvány
Négy éve indultak a garázsból, felmosta velük a padlót a járvány, de túlélték
Szépen fejlődött a catering vállalkozás, amikor a koronavírus-járvány lenullázta a bevételeit. Ahelyett, hogy feladták volna, előre menekültek. Egy történet arról, hogy milyen lehet az innováció...
Ősztől jön a bedőlési hullám a magyar gazdaságban
A fizetésképtelenségi görbét is sikerült ellaposítani, de itt teljesen biztos, hogy lesz második hullám, ráadásul sokkal durvább, mint amit eddig láttunk.
A villanyautót nem vitte el a vírus, de köhög
Nem lesz könnyű túlélniük a mostani időszakot az e-autós startupoknak, a már befutott szereplők viszont tovább erősödhetnek.
Nem ez az első járvány, amellyel nagyvállalatok járnak jól
A fekete haláltól ugyanúgy szenvedtek a kisebb vállalkozások, mint a koronavírustól. A párhuzamok mellett ugyanakkor most egy teljesen más kihívással állunk szemben.
Fertőtlenítőt és bioetanolt készítenek az eladhatatlan borkészletekből Franciaországban
Az éves francia bortermelés mintegy 4 százalékát kell etanollá vagy alkoholos fertőtlenítővé alakítani.
Felgyorsította a már egyébként is vergődő olajipar hanyatlását a járvány
A Carbon Tracker elemzése szerint az olajiparban sokkal nagyobb kockázatok vannak, mint amit a pénzpiacok megmutatnak.
Összeomlott a ruhakereskedelem, százával rúgták ki az embereket a boltok
A kiskereskedelem egy részében tömegével küldték el március-áprilisban az alkalmazottakat, de a szektor más cégeinél ennél is több embert vettek fel.
A rendszerváltáshoz mérhető kihívás vár ránk
Sok korábbi válsághoz hasonlították már a mostani helyzetet, idehaza a rendszerváltást követő időszak tanulságait is érdemes felidézni.
Újabb erős érv szól a négynapos munkahét mellett
Sok embernek most vagy pénze nincs, vagy ideje, ami a kelleténél is borúsabbá teszi a turisztikai kilátásokat. Rövidebb munkaidővel ezen is lehetne segíteni.
Pont olyan láthatatlanul véd a maszkviselés, mint ahogyan a vírus is terjed
Zárt térben nagyon könnyen emelkedni tud a levegőben lévő vírusos cseppek koncentrációja. A maszkviselésnek az a lényege, hogy ezt megakadályozza.









