Ítélet
Újraindul a bírósági eljárás az Index cikke miatt, amiben a Tisza Párt brutális adóemeléséről írtak
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, amely szerint az Index csupán véleményt közölt.
Megsértette a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszó jó hírnevét, sérelemdíjat is kell fizetniük
Az első fokú ítélet még nem jogerős. A bíróság szerint a Lánczi Tamás vezette hivatal még 2024-ben tett valótlan állításokat az oknyomozó lapról.
Szélsőjobbos zenék terjesztése miatt börtönre ítéltek egy Gyurcsik Norbert nevű férfit Angliában
Tavaly tartóztatták le, mert olyan albumokat vásárolt és terjesztett, amelyek dalszövegei sértették a terrorizmusellenes törvényeket, és faji gyűlöletre akartak szítani.
11,5 év börtönre ítélték a volt perui elnököt államcsíny kísérlete miatt
Pedro Castillo 2022 decemberében megpróbálta feloszlatni a kongresszust, és rendeleti úton kormányozni.
Életfogytiglani börtönt kapott az új-zélandi nő, aki megölte a két gyerekét, majd bőröndre...
Lee azután végzett a gyerekeivel, hogy meghalt a férje, ő pedig mély depresszióba esett.
Elkaszálta egy bíróság az FBI volt igazgatója és New York állam főügyésze elleni vádakat
A bíróság döntése szerint Donald Trump törvénytelenül nevezte ki a vádat emelő ügyészt.
Ajándékba adta a nyulat a férfi, a nő egy összeveszésnél annyira ideges lett, hogy az emeletről...
A férfi felvette a földről a nyulat, majd nagy erővel belerúgott, amitől az állat több métert repült. Elítélték a párt.
Enyhített a bíróság a követőitől több mint 20 milliót kicsaló zalai ál-Jézus büntetésén
A jelenleg 72 éves teskándi férfi évtizedeken keresztül Jézus reinkarnációjának, spirituális, energiával gyógyító mesternek adta ki magát.
Hat hónap börtönre ítélték zaklatás miatt a magát Madeleine McCann-nak kiadó lengyel nőt
Julia Wandelt évekig zaklatta az eltűnt lány szüleit, de büntetését már letöltötte, mert február óta őrizetben van.
Végleges döntés a Hell–Forbes-ügyben: jogerősen a magazinnak adott igazat a Kúria
Az energiaital-cég tulajdonosai hat éve azért pereltek, mert a Forbes magazin a leggazdagabb magyarok között írt róluk.






