Hitel
Megduplázza a kkv-támogató programban kapható tőkét a kormány
Változások jönnek a Demján Sándor Programban, a maximális befektetési összeg 200 millió forintról 400 millió forintra nő.
Hiába ad egyre több ingyenpénzt az állam, nem rohannak érte a lakásfelújítók
Most már félmillió forintos önerővel el lehet kezdeni egy 10 milliós felújítást, de lehet, hogy ez sem lesz elég vonzó.
Megjelentek az 1 millió forintos otthontámogatás szabályai, kiderült, kik hogyan vehetik majd fel
A közalkalmazottak széles köre igényelheti majd a támogatást, több csoportot azonban kizártak a programból.
A lakáshitelek átlagos összegét is megdobja az Otthon Start
Eddig is folyamatosan nőtt ez az összeg, de a fix 3 százalékos hitel is nagyot lendít majd rajta.
Még tovább faragja az Otthon Start és a csok plusz feltételeit a kormány
Testvérek is lehetnének adóstársak az Otthon Startban, és az is változna, hogy a csok hitelnél kik számítanak első közös lakásszerzőknek.
Testvér is lehet adóstárs mostantól az Otthon Start hitelben
Újabb módosítások kerültek a 3 százalékos hitel szabályaiba.
Min buknak el leggyakrabban az Otthon Start igénylők?
Az első hónap tapasztalatai alapján már azt is tudni lehet, hogy mely feltételek teljesítése okoz leggyakrabban gondot az igénylőknek. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezeket.
Több száz munkáshitelesnek van tartozása, minden ötödik babavárós pedig gondban lenne, ha nem...
Az MNB legfrissebb jelentése szerint 2025 második negyedévében a háztartási hitelek állománya tovább bővült, de a munkáshitelnél és a babavárónál is gondok vannak a törlesztéssel.
Kilőtt az eladó ingatlanok száma az Otthon Start Program hatására
Országos szinten a hirdetések 76 százaléka felel meg az Otthon Start Program feltételeinek, főként társasházi lakásokat adnának el, a kertes házak választéka enyhébb tempóban emelkedett.
Közérdekű adatnak számít a kínai gigahitel szerződése, de még fellebbezhet a döntés ellen az ÁKK
A bíróság szerint ki kell adniuk az egymilliárd eurós hitel részleteit, de a döntés még nem jogerős.









