Harcosok Klubja

Lázár János: Ha valaki valakinek az akasztására buzdít, az köztörvényes bűncselekmény, amit meg...
A miniszter a Harcosok Klubja edzőtáborában beszélt arról, hogy a verbális erőszak fizikai erőszakot szül.
Dubajozó hülyegyerekekről és teljesítmény nélküli politikai celebekről beszélt Lázár a Harcosok...
Eligazítást tartott a miniszter az edzőtáborban, szerinte néhányan elfelejtették, hogy nemcsak fideszesnek, de jónak is kell lenni.
„Fideszesek vagyunk, a Fidesz szekerét toljuk”
A hétvégén tartják az első „edzőtábort” a fideszes Harcosok Klubjában, résztvevőket kérdeztünk Sátoraljaújhelyen. Menczer Tamás volt az egyik sztárvendég, a Fidesz kommunikációs igazgatója...
Menczer azt mondta, számított a kérdésre, de így se tudja, mennyibe került a Harcosok Klubja...
De az biztos, hogy a Fidesz fizette. A kommunikációs igazgató szerint szombaton halálosan megfenyegette egy férfi a benzinkúton, és Magyar Péterrel érkezett az erőszak a magyar politikába.
Állami pénzből vették meg és újították fel a NER kedvenc táborát, ahol hétvégén a harcosait edzi a...
A Kárpát-medencei fiatalok kapcsolatépítését célként kitűző Rákóczi Szövetség 2019-ben a kormány jóvoltából egy egész létesítményt kapott Sátoraljaújhelyen. Idén nyárra állami pénzből teljesen...
Masírozik az online békemenet a harcosok klubja digitális polgári kör edzőtáborába, de mindhiába
A Tisza a nagyobb digitális blöff, vagy a Fidesz online forradalma? Menczer Tamás lemarad a Menczer Tamás-hasonmásversenyben, Takács Péter Michelle Obamától kölcsönöz, a Megafon kezét elengedik,...
Orbán Viktor szerint Magyar Péterék csak balhézni mennek Kötcsére
„Kevesebb pocskondiázás, több Rampapapam, boldogabb ország” – írta a miniszterelnök a Harcosok Klubja csoportban.
Orbán csetcsatornát indít, és rögtön egy fogós kérdéssel támadja a követőit
A miniszterelnök ezzel „stratégiai forródrótot” épít a közösségével.
„Csak, hogy megadjuk a módját” – ökörsütés is lesz a Harcosok Klubjának edzőtáborában
Még mindig keresnek embereket a szeptemberben tartott programra, amin ott lesz Orbán Viktor és a Fidesz digitális guruja is.
Orbán Viktor a tűzijátékról: Csak egy ember volt boldogtalan, Péter testvér
A Harcosok Klubja csoportban a miniszterelnök azt írta, még mindig a huszadikai tűzijáték hatása alatt van.
Kövess minket Facebookon is!