Kilencéves kislányt lőtt agyon egy fegyveres Liverpoolban

A fegyveres egy másik férfit üldözött, berontott a család házába, lövöldözni kezdett, a kilencéves kislányt is eltalálta.

Legalább 12 halálos áldozata van az Európában pusztító viharoknak

A legtöbb halálos balesetet kidőlő fák okozták Ausztriában, Olaszországban és Korzikán.

Már kilenc halálos áldozata van a dél-koreai özönvízszerű esőknek és árvizeknek

De további hét embert keresnek. Az esőzés szerdán enyhült.

20-an meghaltak egy dél-afrikai szórakozóhelyen

Lezárták a kocsmát, tart a helyszínelés.

Frontálisan ütközött két autó Kecskemétnél, hárman meghaltak

A baleset a 445-ös út 4-es kilométerénél történt, súlyos sérültek is vannak.

Két ember meghalt, amikor egy párizsi rendőr tüzet nyitott egy felé rohanó autóra

Feltehetően a jármű vezetője és az első ülésen ülő utas halt meg, egy sérült nőt pedig kórházba szállítottak.

Teljesen leégett egy családi ház a II. kerületben, egy ember meghalt

40 tűzoltó több órán át próbálta megfékezni a lángokat.

2740 új fertőzött, 26 beteg halt meg egy nap alatt

1717 beteget ápolnak kórházban, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen.

Az ukránok szerint annyi az elhagyott orosz holttest, hogy lassan nem bírnak majd velük

Ahogy jön a meleg időjárás, a probléma csak súlyosbodni fog.

THC-t találtak az előzéssel halálos balesetet okozó őrbottyáni fiatal szervezetében

A csomádi balesetben meghalt egy 58 éves nő, utasa pedig súlyosan megsérült.

Kövess minket Facebookon is!