Két lakástűzben összesen hárman haltak meg szombaton
2025. január 11. – 23:52
Két helyszínen három ember vesztette életét szombaton lakástűzben – írja az Országos Katasztrófavédelem közleményében.
Az egyik esetben egy makói házhoz riasztották a tűzoltókat, miután az ott lakókat hosszabb ideje nem érték el az ismerőseik. Egy szabadnapos tűzoltó, aki az ingatlan redőnyén égésnyomokat talált, még a hivatásos egységek kiérkezése előtt bejutott a házba, és ott egy korábbi tűz miatt kiégett szobában két embert talált, akik életüket vesztették.
A másik esetben Akasztón gyulladt ki egy ház szombat délután. Az ötven négyzetméteres lakóház teljes terjedelmében égett. A tűzoltók az ablakon keresztül kimentették két embert. Az egyiküket megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A másik ember a közlemény szerint megsérült.
Mindkét tűz keletkezési okát és körülményeit vizsgálja a katasztrófavédelem.
A mostani esetekkel együtt az idén már hatan vesztették életüket lakástűzben – írja Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. A katasztrófavédelem füstérzékelők telepítését ajánlja a lakosságnak a halálos tűzesetek megelőzésének érdekében.