Gyanúsított
Újabb embert gyanúsított meg az ügyészség a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
A Louvre utolsó betörőjét is elfogták, a lopott ékszerek továbbra sincsenek meg
Összesen négy embert vettek őrizetbe, köztük az utolsó szökésben lévő rablót, aki személyesen vett részt a betörésben.
Egy alig ismert TikTok-celeb és ex-biztonsági őr is van a Louvre kirablásának gyanúsítottjai között
A közösségi médiájában izomfejlesztési és motorozási tippeket adó férfi részben beismerte a rablást.
Megnevezték a londoni késelőt, vádat emeltek ellene gyilkossági kísérlet miatt
A 32 éves férfit tizenegy rendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.
Gyanúsítottként hallgatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt garázdaság miatt
Azért hallgatták ki, mert a gyanú szerint Kötcsén inzultálta a Mandiner munkatársát. Ruszin-Szendi szerint ócska lejáratókampány zajlik ellene.
Örökbe fogadott lánya késelhette meg Herdecke újonnan megválasztott polgármesterét
A német rendőrség szerint a bűncselekmény a ház pincéjében történhetett.
A Madeleine-ügy fő gyanúsítottja kiszabadult a börtönből, de nagyítóval fogják követni minden...
Christian B.-t évekkel ezelőtt gyanúsította meg a német ügyészség a világ egyik legismertebb eltűnési ügyében, és a brit és portugál hatóságok szerint is ő lehetett a gyermekrabló. Csakhogy...
Kiengedték a börtönből a Madeleine-ügy fő gyanúsítottját
Nincs elég bizonyíték Christian B. ellen.
Londonban ki akarták hallgatni a Madeleine-ügy legfőbb gyanúsítottját, de ő elutasította a...
Christian B.-t pár napon belül szabadlábra helyezik. Jelenleg börtönben van egy másik ügy miatt.
„Remélem, hogy szabadlábon fogok távozni, de az biztos, hogy szabadon” – megérkezett Karácsony...
A főpolgármestert péntek délelőttre gyanúsítottként idézték be a Pride ügyében. Karácsony támogatására Jámbor András tüntetést szervezett, amire Dobrev Klára és több más politikus is elment.









