Hálapénzt fogadott el a szolnoki kórház egyik orvosa, gyanúsítottként hallgatták ki
Gyanúsítottként hallgatták ki az egyik szolnoki kórház orvosát, akit tetten értek, miközben hálapénzt fogadott el egyik betegétől hétfőn – írja az MTI a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján.
A Telex kérdésére a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet hétfőn megerősítette, hogy a kardiológiai osztály egyik orvosával szemben történt rendőri intézkedés.
A kórház azt írta, a kardiológiai ellátás továbbra is biztosított, a nyomozás érdekében együttműködnek a hatóságokkal.
„A megalapozott gyanú szerint az egyik szolnoki kórház orvosa 2026. június 29-én délelőtt egy ellátottól, az egészségügyi szolgáltatás elvégzéséért pénzt vett át és fogadott el. Az orvost gyanúsítottként hallgatták ki” – közölte a rendőrség. Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya nyomozást rendelt el vesztegetés bűncselekmény elkövetése miatt. Gyanúsítottként felel tettéért a beteg is, aki az egészségügyi szolgáltatás elvégzését követően jogtalan előnyt biztosított az orvosnak.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az üggyel kapcsolatban a Facebookon azt írta, „az ilyen ügyekben nemcsak az egyéni felelősséget kell vizsgálni, hanem az intézményi felelősséget is. Az ilyen gyakorlatok általában nem egyetlen ember elszigetelt cselekményei: gyakran többen vesznek részt bennük, mások pedig — bár nem aktív szereplők — tudnak róla, mégis szemet hunynak felette. Ez elfogadhatatlan.” A miniszter hozzátette,
„hamarosan olyan bejelentővédelmi és whistleblower-funkciók hazai megerősítését fogjuk elősegíteni, amelyek az más fejlett egészségügyi rendszerekben is működnek: biztonságos, védett és következményektől mentes lehetőséget kell adni azoknak, akik visszaéléseket tapasztalnak, de ma még félnek megszólalni.”
„A betegek, a tisztességes egészségügyi dolgozók és a magyar egészségügy érdeke is az, hogy ne legyen helye a korrupciónak, a hálapénznek és az ezek feletti hallgatás kultúrájának” – írta.
A hálapénzt ellehetetlenítő törvény 2021. január 1-jétől lépett életbe, a szigorú retorziókról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) tapasztalatai szerint a hálapénz kivezetése történelmi jelentőségű lépés volt ugyan, de a bárói struktúrák ma is tovább élnek, csak éppen máshogy: pozíciókban, kisajátított tudásban és kapcsolatokban. A mai orvosbárók hatalma nem a borítékban, hanem a struktúrákban van, és nemcsak a beteg, hanem a rendszer is függ tőle – olvasható a MOK Az orvosbárói struktúrák leépítésének lehetőségei a magyar egészségügyben című vitairatában, amelyről ebben a cikkben írtunk bővebben.