Gyanúsított

Pénteken hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride miatt
A főpolgármester nem tudja elképzelni, hogy ez a nyomozás akár vádemelésig jusson, és bírósági tárgyalás legyen belőle.
Ha ez az ára, hogy kiálltunk a szabadságért, még büszke is vagyok rá – reagált a Pride miatt...
A Főváros sajtóosztálya a Telexnek megerősítette, hogy behívták kihallgatásra a főpolgármestert.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Kunszentmártonnál árokba borult busz sofőrjét
A sofőr állítólag vállalta a felelősséget, és beismerő vallomást tett.
Tizenhárom évvel ezelőtti késelős gyilkossággal gyanúsítanak egy 55 éves férfit az NNI nyomozói
A magyar áldozat maradványait még 2020-ban találták meg az ausztriai Pöchlarn közelében, az autópálya melletti erdőben.
Letartóztatták a korábban kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vett ukrán állampolgárt
A Fidesz frakcióvezetője kedden arról beszélt, hogy a férfi hosszú ideje a kémelhárítás látókörében volt.
Nyomkövetős felügyelet alá helyezték a „csepeli droglabor” vegyészét
Két társa a politikai nyomás ellenére továbbra is szabadlábon védekezhet.
A rendőrség szerint megölte az apját, majd bejelentette az eltűnését
A gyanú szerint egy házaspárnak anyagi problémái voltak, ezért a férj megölte a saját apját, hogy eladja az értéktárgyait.
Már 59 gyanúsított van az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében
A két éve kezdődött ügynek egyre több és több gyanúsítottja van.
Van gyanúsítottja annak, hogy Bátonyterenye fideszes vezetője közpénzen utaztatta ki rokonait...
A Polt Péter vezette legfőbb ügyészség nem árulta el a gyanúsított nevét. A tavaly vereséget szenvedett Nagy-Majdon József vezette önkormányzat 400 milliós hiánnyal adta át a várost utódjának.
Előrelépés történt a két és fél éves francia fiú meggyilkolásának ügyében: őrizetbe vették a...
A 2023 nyarán eltűnt Émile Soleil másik két rokonát is emberöléssel gyanúsítják.
Kövess minket Facebookon is!