Gyanúsított

Fél nap után elengedték az Ann Widdecombe meggyilkolásával gyanúsított férfit, folytatódik a...
A volt brit konzervatív miniszter halálhírét pénteken jelentették be, egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy politikai indíttatásból ölték meg.
Ukrajnában holtan találták a monacói robbantás fő gyanúsítottját
Az ukrán biztonsági szolgálat szerint Anasztaszija Berezovszkát lőtt sebekkel a fején találták meg.
Vádat emeltek egy ukrán állampolgár ellen az Északi Áramlat felrobbantása miatt
A tavaly nyáron Olaszországban elfogott, csak Szerhij K-ként azonosított vádlott tagadja, hogy köze lett volna a 2022. szeptember 26-i támadáshoz.
Hálapénzt fogadott el a szolnoki kórház egyik orvosa, gyanúsítottként hallgatták ki
A Hetényi Géza Kórház kardiológiai osztályának egyik orvosával szemben intézkedtek. Az ügyben Hegedűs Zsolt is megszólalt.
„Szálljon be hátra” – mondta a kisbusz vezetője a rendőrnek, majd a menekülő gyanúsított után...
A kisbuszt vezető civil rögtön átlátta a helyzetet, a segítségével sikerült az üldözött elé kerülni.
Már 11 gyanúsított van a Szőlő utcai ügyben
Az ügyészség szerint a 11 gyanúsítottból négyen vannak őrizetben.
Házkutatást tartottak egy olasz gyanúsítottnál, aki pénzt fizethetett azért, hogy civilekre lőjön...
A hatóságok szerint a gyanúsítottak nagy összegeket fizettek szerb milíciáknak azért, hogy szórakozásból bosnyák civilekre lőhessenek Szarajevó ostroma alatt.
Újabb politikusokat gyanúsítottak meg az óbudai korrupciós ügyben, nyolc gyanúsított...
Az ügyészség szerint 2 milliárd forintnál is több vesztegetési pénzt fizettek ki az ügyben.
A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy férfit, aki Orbán országjárásán rárontott a...
A rendőrség egy olyan jelenettel illusztrálta a bejelentést, ami szerepel a Telex Veszprémben készült videójában is. A hatóság szerint az ügyben később további gyanúsítások is várhatók.
Kövess minket Facebookon is!