Fővárosi Törvényszék
A 444 fotósának javára döntött az Alkotmánybíróság
Németh Dániel két mobiltelefonját is feltörték a Pegasus kémszoftverrel, azt szeretné tudni, hogy ki és mikor minősítette nemzetbiztonsági adatnak a vele kapcsolatos információkat.
Horváth Csabának a bíróság előtt kell elmondania, kapott-e korrupciós pénzt a zuglói parkolásból
A vádlottak meghallgatásával folytatódik a zuglói és újbudai parkolási ügy. Zugló volt polgármestere mellett több olyan szocialista politikust is meghallgatnak, akik az ügyészség szerint kenőpénzt...
Évek alatt majdnem 80 millió forint áfát csalt el egy vállalkozó, vádat emeltek ellene
Hamis magánokirat felhasználásával is megvádolták a 44 éves cégvezetőt.
Letartóztatták az autópálya bevezetőjén részegen sétálgató és rendőrökre rontó férfit
A büntetett előéletű férfivel szemben jelenleg is több büntetőeljárás folyik, most hivatalos személy elleni erőszak miatt adta ki végzését a bíróság.
Nyomkövetős felügyelet alá helyezték a „csepeli droglabor” vegyészét
Két társa a politikai nyomás ellenére továbbra is szabadlábon védekezhet.
A drogügyi kormánybiztos nekiment a bíróságnak, amiért szabadlábon hagytak két gyanúsítottat
Horváth László szerint lehet véleményük a bíróságokról, amelyeknek szerinte nem számított a rajtaütés során lefoglalt mázsányi kész kábítószer.
Gyárfás Tamás: Eleve nincsenek gyilkos hajlamaim
A volt tévés az utolsó szó jogán hat pontban hat oldalt olvasott fel, és továbbra is ártatlannak vallotta magát a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán.
Nem tartóztatták le a csepeli kábítószerlabor gyanúsítottjait
A Fővárosi Törvényszék szerint a rendőrségnek nem sikerült bizonyítania, hogy kábítószer-készítéshez szerezték volna be vegyi anyagokat.
Bírószervezet tüntetett a Fővárosi Törvényszéknél, mert aggódnak a közbizalom rombolása miatt
Orbán Viktor nemrég azzal vádolt meg bírókat, hogy korrupt dollárokból vásárolták meg őket.
Döntött a bíróság, megszüntetik a volt óbudai alpolgármester letartóztatását
A korrupcióval vádolt Czeglédy Gergőt bűnügyi felügyeletbe helyezik.






