Eljárás indult a Nemzetközi Oltóközpont ellen, ahol ötezer forintért lehet regisztrálni az oltásra

A budapesti kormányhivatal többek között arra kíváncsi, hogy honnan szereznék be a vakcinát, és mikor kezdenék meg az oltást.

BKK: Minden hadra fogható járművet forgalomba állítottunk

November eleje óta megy a vita a fővárosi kormányhivatal és a BKK között, hogy a közlekedési cég végrehajtotta-e a kormány által előírt járatsűrítést.

A Fővárosi Kormányhivatal szerint a BKK nem sűrítette eléggé a járatokat, a BKK szerint ezt...

A Fővárosi Kormányhivatal kérése miatt már november közepe óta a létező legnagyobb kapacitással járnak a BKK járatai a délutáni elnyújtott csúcsidőben. A kormányhivatal szerint ez nem elég.

14 millióra bírságolták a BKK-t a reptéri jegyek miatt

A cég 100E járatra úgy értékesített menetjegyet április és október között, hogy azt a koronavírus-járvány miatt nem üzemeltette

Mentolos cigaretták miatt szabott ki 150 millió forintos bírságot a Fővárosi Kormányhivatal

Nem járt jól a JTI Hungary Zrt. azzal, hogy árulta a tiltott termékeket.

Kövess minket Facebookon is!