Nem kapták el a szamárköhögést a csecsemők az országos kardiológiai intézetben, ahol néhány hete járt egy fertőzött ellenőr
2024. július 17. – 08:38
A fővárosi kormányhivatal szamárköhögéssel diagnosztizált munkatársa maszk nélkül tartott járványügyi ellenőrzést június közepén az országos kardiológiai intézet (GOKVI) gyermekintenzív osztályán. Most, a lappangási idő letelte után kiderült, az ott kezelt csecsemők szerencsére nem kapták el a szamárköhögést – írta a Népszava.
„Ez idáig nem merült fel, hogy akár az ellátottak, akár a dolgozók körében bárki megkapta volna a szamárköhögést a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben” – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság. A Népszava információi szerint a GOKVI-ban kezelt, szívsebészeti beavatkozásra váró, illetve a műtéten már átesett újszülöttek az eset után megelőző antibiotikumkúrát kaptak, aminek szerepe lehetett abban, hogy nem betegedtek meg.
A járványügyi ellenőrt foglalkoztató fővárosi kormányhivatal korábban vizsgálatot ígért az ügyben. Most a Népszava megkeresésére azt írták: „Budapest Fővárosi Kormányhivatal munkatársa az ellenőrzés során az intézmény házirendjének és vonatkozó szabályainak előírásai szerint járt el.” A lap hozzátette, hogy az ellenőr a GOKVI higiénikus szakembereinek kérésére sem vette fel a maszkját az ellenőrzés során. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, nem érkezett hozzájuk feljelentés az üggyel kapcsolatban, de vizsgálják a sajtóban megjelent eset körülményeit.
Magyarországon jelenleg egyre több szamárköhögéses esetet jelentenek. Arról megoszlanak a vélemények, hogy kell-e aggódni, az viszont biztos, hogy a környező országok némelyikében drámaian megnövekedett az esetszám, Szerbiában és Horvátországban már járványos a helyzet. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) beszámolója szerint Magyarországon korábban évente legfeljebb nyolc szamárköhögéses eset fordult elő, ám most csak az év első felében már 132 ilyen beteget regisztráltak.
Itthon a szamárköhögés ellen kötelező a védőoltás gyerekkorban, de az újfajta vakcina hatásossága gyorsan romlik, így felnőttkorban is ajánlott lehet az oltás, főleg akkor, ha valaki gyakran mozog csecsemők közelében.