Fogyasztói kosár
Németországban olcsóbb lett a vega bevásárlás, mint a húsos, mi ettől messze vagyunk
A magyar piaci környezet nem támogatja a növényi eredetű élelmiszerek terjedését, ebben is szembemegyünk az európai trendekkel.
Alapvető félreértés, hogy az infláció enyhülése egyenlő az alacsonyabb árszint visszatérésével
Négyéves a G7 saját fogyasztói kosara, grafikonra tettük a főbb árucsoportok árváltozását, hogy hosszabb távlatból is látható legyen, mi történt.
Melyik élelmiszer drágult legjobban két év alatt, és van-e olyan, ami olcsóbb lett?
Mivel egy éve extrém drága volt minden, most inkább a két éves, vagyis a nagy inflációs hullám előtti árakat vettük hasonlítási alapul. Nem sok köszönet van ezekben a számokban.
Régen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett
A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.
Úgy tűnik, hogy kifulladtak az élelmiszerboltok az árcsökkentésben
Nagy bevásárlásunk összköltsége március óta minden hónapban csökkent, most azonban újra emelkedett, a nagy inflációs hullám előtthöz képest 40 százalékkal feljebb stabilizálódhatnak az árak.
Csak három élelmiszer olcsóbb, mint két éve, pedig már eltűnt az infláció a boltokból tavalyhoz...
Csak lassan megy lefelé az élelmiszerek ára a 2022-es nagy felfutás után.
Biztos, hogy tartják értéküket a nyugdíjak?
A hivatalos adatok alapján igen, de ha nem hivatalosan nézzük, akkor már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Bár a cukor ára elszállt, nem kaptunk sokkot az árstop kivezetése után
Ha nem sikerül a kormány 10 százalék alatti év végi inflációs terve, az nem az élelmiszerek miatt lesz.
Az árstop kivezetése előtt közel lehettünk az egyszámjegyű élelmiszer-inflációhoz
Nem hivatalos bevásárló kosarunk júliusban is olcsóbb lett, de hogyan alakultak az árak a bérekhez képest?
Nagyon durván esik vissza az élelmiszerek drágulása
Saját összeállítású nagy bevásárlásunk egy év alatt már „csak” 16,4 százalékkal drágult, és ezt még a kormányzati árfigyelő beindítása előtt mértük.









