Németországban olcsóbb lett a vega bevásárlás, mint a húsos, mi ettől messze vagyunk

Amikor 2020. január végén a G7 először állította össze a saját fogyasztói kosarát, és elkezdte monitorozni az élelmiszerárak változását, egy liter 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tej 159 forintba került, a legolcsóbb zabitalt pedig 399 forintért árulták. Utóbbit kifejezetten azért vettük fel a virtuális bevásárlólistánkra, mert a nemzetközi szakirodalom alapján arra számítottunk, hogy hosszabb távon a tehéntej legfőbb helyettesítője lesz, ezért érdemes követni az árváltozását.

Majdnem hat év telt el azóta, időközben átestünk a 2022-es nagy inflációs hullámon, és cikkünk készítésekor ugyanaz a legolcsóbb tej már 289 forintba került. Ma egy drogériában akár 300 forintért is vehettünk volna zabitalt, a nagy élelmiszerboltláncok jellemző legalacsonyabb zabitalárai pedig az (azóta elindult) Árfigyelő szerint 369–399 forint között alakultak.

Az alábbi grafikonon azt mutatjuk be, hogy a két termék árának egymáshoz viszonyított trendje mennyire egyértelmű mintát mutat.

Ha eltekintünk a 2022-es nagy infláció egyszeri kilengésétől, akkor azt látjuk, hogy a növényi alapú termék fogyasztói ára még abszolút értékben is hosszú ideig változatlan maradt, aztán egyenesen csökkent. Reálértékben ez tulajdonképpen zuhanás, hiszen ma 399 forint messze nem ér annyit, mint 2020-ban (sőt ha vadásznánk a zabitalra, akkor ma már 300 forintért is megvehetnénk).

Érdemes rövid kitérőt tenni arra is, hogy a jellemzően importból származó zabital ára annak ellenére is csökkent forintban számolva, hogy a magyar valuta időközben alaposan gyengült. 2020. január végén még 337 forintot kellett adni egy euróért, ma 386-ot, vagyis a zabital ára ilyen számolás szerint 1,18 euróról 0,77–0,95 euróra esett vissza.

Eközben a döntően hazai forrásból származó (bár az árfolyamingadozásnak közvetetten mégis kitett) tehéntejek ára folyamatosan emelkedett. Nemcsak az 1,5-ös UHT-re igaz ez, gyakorlatilag az összes tejtermék folyamatosan drágul, a joghurttól kezdve a vajon át a sajtokig. (A 2,8-as UHT-tej mozgása lehet csak rendhagyó, mert annak árát a vizsgált időszakon belül átmenetileg stoppolta a kormány).

Összehasonlításunk azonban a magyar kormány sokszor kifejtett álláspontjához képest istenkáromlással érhet fel. Magyarországon ugyanis hivatalosan még tejnek sem lehet nevezni a növényi alapú italokat, nehogy ez is erősítse azt a képzetet, hogy a két termék hasonló, és bármilyen szempontból összemérhető. Pedig a vásárlók jelentős része világszerte, így Magyarországon is döntően a tej alternatívájaként gondol a növényi italokra.

Ahhoz azonban, hogy a hétköznapokban valódi alternatíva legyen a növényi termék, alapvetően három feltételnek kellene teljesülnie:

1. Legyen hasonló, de inkább megegyező az íze a vele kiváltható húshoz/tejtermékhez.
2. Legyen hasonló az ára, vagy inkább legyen olcsóbb.
3. Legyen belőle megfelelő választék és készlet, hogy állandóan könnyen elérhető legyen a boltokban.

Ebben a cikkben gazdasági megközelítést alkalmazunk, az ízparitás pedig elég szubjektív dolog. Gazdasági jelentősége csak annyi van, hogy adott esetben olyan technológia alkalmazásával, segédanyagok hozzáadásával vagy egyenesen kutatás-fejlesztéssel lehet elérni a hasonló ízeket, hogy az megdrágítja a gyártást. Ám hogy valóban helyettesíti-e például a zabital ma már a tejet, vagy érdemes inkább egy másik termékként gondolni rá, az nagyrészt egyéni ízlés kérdése.

Az árparitás és az elérhetőség azonban az olyan országokban, mint az árérzékeny vásárlóiról híres Magyarország, gazdasági szempontból különösen fontos. A magyar vevők tömegei nem fognak elgondolkodni a váltáson addig, amíg a növényi alternatíva drágább a jól megszokott húsos-tejes élelmiszereknél. Sőt még akkor sem nagyon, ha csak kis mértékben válik olcsóbbá, mert nálunk a köztudatban egyelőre nem nagyon van benne, hogy környezetvédelmi, állatjóléti, klíma- és egészségügyi okokból is érdemes lenne ebbe az irányba mozdulni.

Ahogy azonban fentebb bemutattuk, a zabital és a tej viszonylatában mára tisztán piaci alapon, kormányzati ellenszélben és központi edukáció hiányában is elérkeztünk az általános árparitás küszöbére. Igaz, a többi tejterméknél és a húsoknál még nem vagyunk közel hozzá.

A növényi alapú helyettesítők árcsökkenése a nemzetközi méretgazdaságosság és a határokon átnyúló kiskereskedelmi gyakorlatok következtében azonban mindenképpen beszivárog Magyarországra. A termékek jelentős része ugyanis nem magyar, hanem import, és az alacsonyabbá váló nemzetközi beszerzési ár előbb-utóbb megjelenik a magyar polcokon is. A nagy boltláncok nagy tételben és központilag, döntően nem Magyarországról szerzik be ezeket a termékeket.

A Lidl Németországban már két éve vállalta az üzleteiben az árparitást, és azt is, hogy a növényi helyettesítőket a hagyományos termékek mellé helyezi el a bolton belül. Erre nálunk még csak időlegesen volt példa, de az ehhez hasonló kereskedelempolitikai gyakorlatokat nem Budapesten fogják eldönteni, és előbb-utóbb nálunk is alkalmazni kezdik őket. A kiskereskedelemnek óriási szerepe lehet a váltásban, Magyarországon egyelőre csak az a kérdés, hogy a külföldi boltláncok mennyire mernek ujjat húzni még emiatt is a magyar kormánnyal.

A magyar szakpolitikai környezet ugyanis nemhogy nem kedvez a folyamatnak, de már-már radikális módon ragaszkodik ahhoz, hogy ezek a termékek teljesen eltérnek egymástól. Általában véve a növényi alapú élelmiszereket kifejezetten a speciális, azaz nem szokványos étrend kategóriába szorítja be, nem véletlen, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által működtetett Árfigyelőben is e címszó alá vannak besorolva.

Nálunk olyan, mintha a növényi alapú hús- és tejalternatívák csak rétegtermékek lennének, amelyeket egy-egy egészségügyi probléma miatt kell vásárolni, mint például a laktózmentes, gluténmentes, diabetikus vagy épp a fogyókúrát támogató élelmiszereket.

Ez a szemlélet és az ebből fakadó összes piaci következmény azonban mára már tökéletesen szemben áll az európai fősodorral.

Nagyon látványos példát mutat erre az áfatartalom. Ahogy az alábbi táblázatban is látszik, az Európai Unió országainak döntő többségében ma már a növényi alapú élelmiszereket igyekeznek helyzetbe hozni az átlagos áfaterhelések paritásával, sőt sok esetben a növényiek terhe szándékosan alacsonyabb, mint az állati eredetűeké. Az összes ország közül Magyarországon a legnagyobb a különbség a két átlagos áfakulcs között, természetesen az állati eredetű élelmiszerek javára, mintha nálunk pont ellenkező lenne a szakpolitikai szándék.

Ezért készítettük el a következő grafikont, amely arra világít rá, hogy a zabital 27 százalékos és a tej 5 százalékos áfatartalmát levonva, azaz nettó árakon a tej már csaknem egy éve drágább, mint a növényi alternatíva.

Ha pedig eljátszunk azzal az eretnek gondolattal, hogy Magyarországon a növényi élelmiszerek kapnák a kedvezményes adókulcsot, az állatiak pedig az általánosat, akkor a zabital már két éve olcsóbb lenne a boltokban, mint a tej.

Németországban épp a napokban tették közzé azt a felmérést, amely bemutatta, hogy ott általában véve is elérték a fordulatot. A ProVeg augusztusi adatfelvétele szerint most először fordult elő, hogy összességében olcsóbb lett a növényi alternatívákból álló fogyasztói kosár, mint a húsos-tejes. Míg tavaly a vizsgált nyolc nagy bolthálózat 150 üzletében végzett adatfelvétel egy 12 elemből álló bevásárlólistát nézve átlagosan 16 százalékos állati eredetű árelőnyt mutatott, idén már a növényi alternatívák voltak olcsóbbak, átlagosan 5 százalékkal. A bevásárlólistát a csillagra kattintva lehet kinyitni,*

Németországban a legolcsóbb növényi italok átlagos fogyasztói ára 0,90 euró volt literenként, és minden láncban olcsóbbak voltak, mint a tehéntej, amelynek annak ellenére is 0,99 euró az átlagára, hogy ott is a kedvezményes, 7 százalékos áfa támogatja.

Németországban ma már a növényi burgerek, felvágottak és szeletelt sajtok is többnyire olcsóbbak, mint az állati eredetűek, és így csak a krémsajt, a halrudacska és a joghurt növényi változatai azok, amelyek minden üzletben drágábbak.

Ha a különutas Magyarországot kivesszük a pakliból, akkor általánosan is igaz, hogy az európai országokban már régóta számos eszközzel próbálják elősegíteni a növényi alapú élelmiszerek fogyasztását, mert növelni szeretnék az étkezésen belüli arányukat. A környezetvédelmi és állatjóléti megfontolások mellett ennek közvetett hosszabb távú gazdasági vetülete az, hogy az állati-növényi egyensúly eltolása az utóbbi felé kevesebb egészségügyi kiadáshoz vezet.

Leegyszerűsítve, a növényi élelmiszerek arányának növelése (azaz nem feltétlenül a vegetarianizmus, hanem az úgynevezett flexitariánus megközelítés) kevesebb zsír és több rost fogyasztását eredményezi. Ez Magyarországon különösen fontos lenne, csakhogy a kevés ezzel kapcsolatos közéleti vita nálunk még mindig azon akad el, hogy a szükséges mennyiségű és minőségű fehérje biztosításáról beszélnek.

„Az egyes országok táplálkozási ajánlásainak a flexitarianizmus ma már szinte mindenhol az egyértelmű és hangsúlyos iránya. Még olyan államokban is kifejezetten ebbe az irányba nyitnak, mint Dánia vagy Hollandia, amelyek annak ellenére is a fő innovátorai a növényi alapú élelmiszeriparnak, hogy közben a világ vezető állatartói közé tartoznak” – mondja Szöllősi Réka független tanácsadó.

A dánok csak látszólag vágják a fát maguk alatt azzal, hogy a növényi irányt ösztönzik, miközben a 6 millió lakosra náluk 14 millió sertés jut, és a világ öt legnagyobb sertésexportőre közé tartoznak. Gazdasági (és nem elsősorban fenntarthatósági) megközelítésben ők is azért mennek a növénytermesztés felé, mert kiugrási lehetőséget látnak benne. A kis területű ország időben akar felszállni arra a vonatra, ami az utóbbi években indult el, innovátor akar lenni akkor is, ha majd tömegesen fordulnak a növényi alapú élelmiszerek felé a vásárlók.

Márpedig erre Magyarországnak is meglenne minden lehetősége.

„A természeti adottságaink alapvetően megfelelőek, van kellő mennyiségű és jó minőségű termőföld például hüvelyes növények termesztésére, amely előnyös lenne a talaj minőségének fenntartásához is” – mondja Miskolczi István, a Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetségének (NÉGYOSZ) ügyvezetője.

A növényi alternatívákkal foglalkozó legtöbb magyar gyártó azonban ma még alapanyagimportra szorul, a feldolgozóiparból pedig hiányzik az innováció, a forrás és a támogatás.

„Vannak ígéretes magyar vállalkozások, és sok visszajelzést kapunk, hogy az egyetemeken is egyre több hallgató választja témájának vagy kutatási területének ezeket a termékeket. Az egyetemek gazdasági lehetőségei azonban korlátosak, sok helyen lelkesedéssel pótolják a hiányzó forrásokat. Mindez csak ideig-óráig fenntartható, hosszabb távon biztosan sérül majd az európai élelmiszergazdasági pozíciónk” – mondja Miskolczi István.

A váltást Európa-szerte mindenhol nehezíti, hogy az uniós agrártámogatások döntő része hagyományosan az állattartásba vagy az ahhoz szükséges takarmánynövény-termesztésbe áramlik. Ugyanakkor az is biztos, hogy befektetői-vállalkozói szemszögből ezt Magyarországon még tetézi, hogy a szakpolitika zéró összegű játszmaként kezeli a helyzetet, mintha minden egyes növényi alternatívára jutó forint a hagyományos húsos-tejes vonaltól venné el a forrást.

Dániában és Hollandiában ezzel szemben megpróbálják úgy ösztönözni a váltásra a gazdákat, hogy megnyíló lehetőségként kezelik az egyébként elkerülhetetlen folyamatot. Mi ettől a szemléletváltástól ma még nagyon messze vagyunk.