Fidesz
Elvesztette a többségét a Fidesz, az ellenzéki pártok taktikázásán is múlik, mire költik a gödi...
Tizennyolc év után fordult a kocka a Pest vármegyei közgyűlésben, ami többek között a Samsung hatalmas összegű iparűzési adójának elosztásáról dönt. A pénzből eddig fideszes civil szervezetek is...
Cser-Palkovics: A Fidesznek figyelnie kell a Tisza Párt tevékenységét
Székesfehérvár fideszes vezetője azt mondta, ő együttműködne a városban élő tiszásokkal.
A ECR társelnöke szerint a Fidesz hivatalosan nem is akart hozzájuk csatlakozni, és az nem a román...
Kocsis Máté a román AUR társulása után közölte, hogy nincs közös frakció az ECR-rel, ami egyébként csatlakozási feltételül egy Ukrajnát támogató nyilatkozatot is előírt.
Kocsis Máté szerint a Fidesz mégse akar bekerülni az ECR-frakcióba, ahová a jelek szerint fel se...
Az olasz sajtó szerint Giorgia Meloni nem vette be őket, Kocsis szerint egy román tagpárt miatt nem akarnának belépni.
Az önállóan is létező KDNP hivatalosan is szakít a Tisza Pártot befogadó EPP frakciójával
Hölvényi György három évig bírta a Fidesz távozása után, de úgy látja, annyira balra tolódott a Néppárt EP-frakciója, hogy már békéről, családról, genderről se lehet beszélni.
A Fideszből is sokan feltették már nekem azt a kérdést, miért ennyire fontos Németh Szilárd
Interjút adott a Telexnek a Fideszből kiszorított Borbély Lénárd csepeli polgármester, miután fölényes győzelmet aratott a június 9-i választáson. Majdnem hétszer annyian szavaztak rá, mint a Fidesz...
Ekkorát még nem bukott Szegeden a Fidesz
Múlt vasárnap az utóbbi két évtized legnagyobb vereségét hozták össze a szegedi kormánypártok. A kampányt elnézve eléggé magára hagyta a helyi szervezetet az országos vezetés, és nem is tudtak mit...
Corriere della Sera: Kikosarazhatta Meloni Orbánt, nehezen lesz meg a Fidesznek a konzervatív...
Lapértesülés szerint a jobboldali olasz kormányfőnek több kellemetlensége származott volna a Fidesz ECR-tagságából, mint előnye.
Megdőltek a Fidesz mítoszai
Június 9-én kiderült, hogy hiába a végtelen erőforrás, a fideszes agytrösztök sem tévedhetetlenek, és a Karmelita kampánycsapata is képes kapufát lőni.
Orbán a „holland fickóval” hangolódott az EU-csúcsra, akinek blokkolja a NATO-főtitkárságát
Mark Rutte mellett két másik bukott miniszterelnökkel is egyeztetett, valamint a pártcsalád vezetőjével, aminek a frakciójába beülne a Fidesz.









