Fidesz
Tárgyalnak róla, hogy karanténba zárják az EP-ben Orbánék frakcióját
A Patrióták Európáért szóvivője szerint nem demokratikus, ha kizárják őket a vezető tisztségekből. Azt állította, nem megosztottak, amiért két pártjuk vitatkozni kezdett egy alelnöki helyen.
Szédítő pávatáncot hozott, de csak mérsékelten növeli Orbán befolyását az EP jobbra tolódása
A jobbszél nagy sajtót kapott helyezkedésénél fontosabbak lesznek néhány tagállam belpolitikai folyamatai az EU jövőjét illetően.
Orbánék rögös útja az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójáig
Az A és a B tervet is bukták, de a C sem olyan rossz: nem csak az egykori szélsőjobboldali Identitás és Demokráciából áll Orbánék új frakciója, a plusz átigazolások nélkül nem válhatott volna a...
Pokorni: Nem adunk el ingatlant, nem kötünk meg 15 milliárdnyi közbeszerzést, mert gavallérok...
A júniusban megválasztott MKKP-s Kovács Gergelyék kérték erre.
Harmadik legnagyobbként megalakult a Fidesszel a Patrióták Európáért EP-frakció
A csoportnak mostani állás szerint több képviselője van, mint az eddig harmadik Európai Konzervatívok és Reformereknek, ahová a Fidesz korábbi nyilatkozatok alapján be akart lépni.
Karácsony Gergely négy feltételhez kötötte a szavazatok újraszámolásának tisztaságát
Teljes nyilvánosságot, minden kerületbe megfigyelőket és ellenzéki delegáltakat követelt a főpolgármester, aki ellenkező esetben választási csalás kísérleteként tekint majd a folyamatra.
Kovács Zoltán megerősítette, hogy az olasz Liga is átmegy Orbánék EP-frakciójába
A francia Nemzeti Tömörüléssel együtt így szinte teljesen átvándorolna egy másik frakció tagsága, az egy kivétel ott köthet ki, mint a Mi Hazánk.
Egyre inkább testet ölt Orbánék EP-frakciója, hétfőn a legnagyobb kérdőjelek is eldőlhetnek
Az Identitás és Demokrácia épp aznapra halasztotta az alakuló ülését, mint a fideszesek új formációja, ami mögött egy háttérmegállapodás állhat. A többiek már túl vannak az első találkozójukon, így...
A Flamand Érdek is csatlakozik Orbánék EP-csoportjához, lassan szinte egy teljes frakció átmegy
Csak három párt maradt az Identitás és Demokrácia nevű frakcióban, ami nyilvánosan nem jelezte, hogy átigazolna a Patrióták Európáérthoz, közülük kettőt már korábban hírbe hoztak az új csoporttal.
A szélsőjobboldali spanyol Vox és a holland Szabadságpárt is csatlakozik Orbánék EP-frakciójához
Ha egyes sajtóértesüléseknek megfelelően az Identitás és Demokrácia csoportja egyben átmenne a Patrióták Európáért csoportba, a frakció a spanyol Voxszal együtt a harmadik legnagyobbá válhatna az...









