Fidesz
Toroczkai Lázár Jánossal tárgyalt arról, hogyan védenék meg a készpénzhasználatot az Alaptörvényben
Orbán Viktor már korábban jelezte, hogy „nem lesznek akadályai” a Mi Hazánk alkotmánymódosító javaslatának.
21 Kutatóközpont: A Fidesz-szavazók 11 százaléka csalódott a pártjában a kegyelmi botrány miatt
A Fidesz támogatottsága is csökkent kicsit Novák Katalin lemondása óta.
Mégsem lesz főpolgármester-jelölt Németh Balázs, a közmédia egykori arca
Kiderült az is, hogy mivel tölti idejét a korábbi műsorvezető.
Durvul a Fidesz csepeli belháborúja, már közpénzlopást és maffiázgatást emlegetnek
Felháborodott a Fidesz azon is, hogy az exfideszes polgármester a közpénzen fenntartott médiát saját céljaira használja.
Szinte egyhangúlag támogatták az EP-ben a Navalnij halála miatt kiadott nyilatkozatot, a Fidesz...
A Putyin felelősségre vonását követelő állásfoglalásba Ukrajna katonai támogatásának folytatása is bekerült.
Megnevezték a Fidesz Békés megyei polgármesterjelöltjeit
Hat településen független jelöltet támogatnak.
Ritkábbá tehetik az idősek orvosi vizsgálatát a jogosítványokhoz egy uniós tervezet miatt
A korábban is viták kereszttüzébe került uniós javaslatot rengeteg módosítóval sorozták meg, és még a tagállamokkal is meg kell egyezni a végső változatról.
A családját érintő fenyegetések miatt visszalép a Fidesz körmendi polgármesterjelöltje
Alig pár nappal azután döntött így, hogy a párt őt jelölte meg indulóként.
A fideszes Bánki Erik kifelejtett 57 milliót a vagyonnyilatkozatából
A feledékeny politikusok mindenféle következmény nélkül javíthatják utólag az ilyen adatokat.
Gyöngyösi: A fideszes EP-képviselők nem voltak bent Navalnij özvegyének beszédénél
A fideszes Gál Kinga egy délutáni vitában együttérzését fejezte ki és egyetértett azzal, hogy ki kell vizsgálni Navalnij halálának körülményeit.









