Erasmus
Már az MCC bécsi egyeteméről sem lehet erasmusozni
A magyar kormány kivételezik a nem „európai uniós pénzeszközöket felhasználó felsőoktatási intézmény” mögött álló vagyonkezelő alapítványokkal, de így az MCC is a szigorúbb kategóriába eshet.
Keresetet nyújtott be hat modellváltó egyetem az Európai Bizottság Erasmus-ügyben tett határozata...
Az egyetemek szerint nyomást akarnak gyakorolni a magyar kormányra, és ebbe a politikai konfliktusba őket is bele akarják keverni.
Bóka az Erasmus-ügyről: A mi értelmezésünkben minden jogi követelményt teljesítettünk
Még tanulmányozzák az Európai Bizottság elutasító határozatát, de az EU-ügyi miniszter szerint első ránézésre a testület feltételei túlmennek a kormányok eredeti követelményein.
Hivatalosan kimondták, nem megfelelő az Erasmus-ügy kezelésére a kormány módosítója
A magyar jogszabály nem kezeli megfelelően az összeférhetetlenségi kockázatokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban, állapította meg az Európai Bizottság.
Népszava: Több gond miatt az Erasmus-ügyi módosító visszadobására készül az Európai Bizottság
Az illetékes EU-biztos már korábban arról beszélt, hogy a módosítás nem az, amiben bíztak, a kormány elismerte, hogy nem minden kérést fogadott meg.
Baljós nyilatkozatok követték az EU-ügyi miniszter vizitjét az új Európai Bizottságnál
Nagy remények nem fűzhetők hozzá, nyilatkozta Bóka az új Európai Bizottságról, miután több tagjával egyeztetett. Egyikük szerint a kormány Erasmus-ügyi módosítása nem igazán az, amiben bíztak.
Várhatóan január elejéig értékelik a kormány Erasmus-ügyi módosítóját
A kormány döntése, mennyire veszi figyelembe az Európai Bizottság álláspontját, mondta a testület szóvivője a bevallottan nem minden bizottsági kérést elfogadó módosításról.
Elküldte a kormány az „Erasmus-ügyi” törvény módosítóját az Európai Bizottságnak
A módosítás bevallottan csak a kormány tavalyi álláspontja, holott az Európai Bizottság már célzott rá, hogy látta a korábbi terveit és nem volt ezekkel elégedett.
Pár napon belül kéri a kormány az „Erasmus-ügyi” módosítása értékelését
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa jelezte, látták a korábbi tervezeteket, amik nem voltak megfelelőek, pedig a kormány szerint pont ilyet fogadtak el.
A kulturális miniszter szerint a Pannónia Program jobb, mint az Erasmus
„Jobbat csináltunk, eközben szuverenitási kérdésben nem kötöttünk alkut” – mondta Hankó Balázs a programról, amelyet azután indítottak, hogy a modellváltó egyetemeket kizárták az Erasmusból.