Életmentés

Anya lélegzik, csak… – Megmentette édesanyja életét egy négyéves budapesti kisfiú
Amikor nem tudta felébreszteni édesanyját, azonnal felismerte a bajt és tárcsázta a segélyhívót. A beszélgetést nyilvánosságra hozta a mentőszolgálat.
„Engedjen, vonat alá akarok ugrani” – egy taxis mentette meg egy idős nő életét
A nő egy zseblámpával, a vasúti átjáró közepén állt, mikor a sofőr észrevette.
13 éves fiú kezdte meg a nevelőanyja újraélesztését, a kiérkező mentőknek sikerült is megmenteni a...
Ádám nemcsak tárcsázta a segélyhívót, hanem a mentésirányító diszpécser útmutatását szorosan követve komoly szerepet vállalt az életmentésben is.
Nem adta oda a defibrillátort az életmentéshez a Határ úti metró dolgozója, a BKV vizsgálatot indít
A forgalmi irodából kilépő munkatárs szerint csak a metró területén lehet használni a defibrillátort, így azt javasolta az újraélesztésben segítő civileknek, hogy várják meg a mentőt.
Fél órán belül két géphez is mentőt hívtak Ferihegyen
Mindkét beteg súlyos állapotba került, a mentők mentették meg az életüket.
Albániában mentett életet egy magyar rendőr
Az anya elveszítette eszméletét az albán tengerparton, a kislánya is segítségre szorult.
Heimlich-fogással mentett életet egy gyorsétteremben egy szabadnapos rendőr
Eszébe jutottak a régi oktatóvideók, így mentett meg egy férfit a félrenyelt csirkefalattól.
Hazafelé tartó rendőr élesztett újra egy összeesett férfit Miskolcon
A 46 éves férfi valószínűleg meghalt volna, mire a mentők kiérkeznek.
A magyar kapus rohant a defibrillátorért, amivel megmentették a szurkoló életét
Gyollai Dániel önzetlenségét és gyors gondolkodását méltatják Észak-Írországban.
Profi kite-szörfös mentett ki egy fuldokló nőt az óceánból Brazíliában
A 2024-es párizsi olimpiára is kijutott Bruno Lobo éppen új kamerájával gyakorolt a vízen, amikor meghallotta a sikoltozó nőt.
Kövess minket Facebookon is!