Nem adta oda a defibrillátort az életmentéshez a Határ úti metró dolgozója, a BKV vizsgálatot indít

Hiába kérték, nem kapták meg a defibrillátort az újraélesztéshez azok az utasok, akik egy összeesett férfin akartak segíteni a Határ úti metró lépcsőjénél – derült ki egy szemtanú beszámolójából. Eszerint szerda este egy összeesett férfi körül csaknem húsz utas állt, és miközben volt, aki az újraélesztésben segített, mások a metróban lévő defibrillátort próbálták elkérni a BKV munkatársától. Csak a hívógomb sokadik megnyomására érték el őt: „Kijött egy nő a forgalmi irodából. Elmondtuk a helyzetet, kértük tőle a defibrillátort (az ajtóból ő is látta, hogy újraélesztés zajlik).
Nem adta oda. Csak a kifogások: »már jön a mentő«, »csak a metró területén lehet használni«, »tudja valaki használni?!«, stb.” – idézte fel az utas.

A BKV munkatársa ezután vissza is ment a forgalmi irodába.

A mentők egy óra múlva vitték el a férfit, a bejegyzést tévő utas bejelentést tett, és több tanúval együtt beszámolt a történtekről a kiérkező rendőröknek is.

A Szeretlek Magyarország kérdéseire a BKV közölte: vizsgálatot indítanak az ügyben.

A közlekedési vállalat arról is írt, hogy, „a fenti egy rendkívül ritka, elszigetelt eset, amely nem tükrözi azt az elkötelezettséget, amelyet a BKV képvisel az utasok biztonsága iránt”.

Ezért is van az M2, M3 és M4 minden megállójában elérhető defibrillátor, az M1 vonalán pedig a Mexikói útnál, a Hősök terén, az Oktogonon, a Vörösmarty téren, a Széchenyi fürdő és a Deák Ferenc tér állomáson van az életmentő eszközből.

A biztonság növelése érdekében „a BKV metrónál dolgozó munkatársai rendszeres képzéseken vesznek részt annak érdekében, hogy szükség esetén magabiztosan és szakszerűen tudják használni a rendelkezésre álló eszközöket” – írta a BKV, megjegyezve, hogy az automata és félautomata defibrillátort laikusok is használhatják, hanggal is ad instrukciókat, és a szív újraindításához szükséges elektrosokkot csak indokolt esetben ad le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!