Egyesült Királyság

Abramovicsnak el kell adományoznia a Chelsea eladásából befolyó pénzt, vagy bíróság elé kell állnia
Az orosz oligarcha korábban azt mondta, hogy a több milliárd fontot a háború áldozatainak szánja, csak akkor még nem közölte, hogy inkább az orosz érintettekre gondolt.
A britek az Erasmusba is visszafarolnak a Horizont Európa után
A világ vezető egyetemeinek otthont adó britek 2027-ben újra beszállnak az uniós diákcserékbe, bár a magyar kormány kekvás egyetemeknek szánt Pannóniájához hasonlóan van saját programjuk.
Vizsgálat indul az orosz politikai befolyás miatt Nagy-Britanniában
A független vizsgálatot azután rendelte el a kormány, hogy Nigel Farage párttársát elítélték kenőpénz elfogadása miatt.
Szeptemberben kezet ráztak, Trumpék most felfüggesztették a britekkel kötött megállapodást
A megállapodás technológiai együttműködésről szólt, az amerikai kormány viszont a marhahúsexport miatt állt fel az asztaltól.
Napokon át űzött egy orosz tengeralattjárót egy brit hadihajó
Egy tankert küldtek a Krasznodar után, ami a La Manche csatornán úszott nyugatnak.
350 ezer évvel korábban rakhatták az emberek az első tüzet, mint eddig gondoltuk
Brit régészek egy 400 ezer éves tábortűz nyomaira bukkantak egy angol falu melletti ásatáson.
Egy 13 éves vizsgálat szerint a rendőrök hibájából halt meg 97 fociszurkoló a...
A vizsgálóbizottság szerint néhány rendőr mindent megtett, hogy a szurkolókra kenje a felelősséget.
Arte: Ha 7-8 ezer kilométert utaztak, az illegális bevándorlók nem fognak feladni mindent 30...
Az új francia–brit egyezmény szerint minden Franciaországba visszaküldött illegális határátlépő helyett egy másik, legálisan belépő bevándorló érkezhet Nagy-Britanniába. Ezt azonban minden oldalról...
Kedden összeül a tettre készek koalíciója
Az Ukrajnát támogató országok csoportja megvitatja a helyzetet.
József Attila-idézettel mutatkozott be az új brit nagykövet
Justin McKenzie Smith ugyan csak néhány hete tartózkodik Magyarországon, magyarul beszélt a Lánchídról, Széchenyiről és a magyar ételekről.
Kövess minket Facebookon is!