Egyesült Államok

Kína vámokkal vág vissza a vele szemben bevezetett amerikai vámokra
Trump 10 százalékos vámot vetett ki a kínai termékek importjára, Kína nem örül.
Trump egyelőre jegeli a gazdasági háborút, elhalasztja a mexikói és kanadai vámok bevezetését
Az amerikai elnök legalább 30 napra felfüggesztette a szigorú vámszabályt, emellett sikeres tárgyalásokról számolt be a két országgal.
Trump egy hónapra felfüggesztette a Mexikóra kivetett 25 százalékos vámot
Cserébe Mexikó megerősíti a két ország közötti határ védelmét.
Donald Trump bejelentette: az Európai Unióval szemben is vámokat fognak bevezetni
Szerinte problémás, hogy az EU rengeteg autót és mezőgazdasági terméket exportál hozzájuk, miközben sokkal kevesebbet importál.
Putyin szerint az európai elitek hamarosan Trump lábainál csóválják majd a farkukat
Az orosz elnök az állami tévében fejtette ki nézeteit a második ciklusát kezdő amerikai elnökről, aki szerint Európa Biden alatt megtette, amit Washington parancsolt.
Több mint 290 millió dollárt költött az elnökválasztásra Elon Musk
Musk adományai főként Trump támogatására irányultak, és nagyon úgy tűnik, hogy megtérül a befektetése.
A Fehér Ház megerősítette: szombattól érvényesek Trump beígért vámjai a kínai, mexikói és kanadai...
Ezzel Trump beváltja kampányígéretét, de várhatóan az inflációt is emelni fogja az Egyesült Államokban.
Melania Trump nem finomkodik: első hivatalos first lady portréján a nemzet anyja helyett kemény...
A maszkulin szmokingzakó és a lazán kigombolt fehér ing inkább idéz szigorú főnökasszonyt, mint kedves, befogadó elnökfeleséget. Az 54 éves first lady ezzel a portréval azt közvetíti, senki ne várja...
Hatalmas robbanás volt, odanézve egy óriási tűzgolyót láttam, majd a roncsokat, ahogy a folyóba...
Senki sem élte túl a washingtoni légikatasztrófát, amelyben egy katonai helikopter ütközött egy utasszállítóval. Pilóták és szakértők szerint csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen a baj a...
Brutális erőszakhullámot szabadíthat el, ha Trump ráküldi a drogkartellekre a hadsereget
Miután Trump terrorszervezetté nyilvánította a kartelleket, az amerikai jobboldal arról ábrándozik, hogy a különleges erők végre szétkergetik a terroristává nyilvánított bűnözőket. Mások szerint...
Kövess minket Facebookon is!