DVSC
Eladták a DVSC többségi tulajdonrészét
Egy brit harmadosztályú csapat tulajdonosához került.
A 38 éves Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel
Azt nem tudni, hogy a futballista meddig tervez az NB I.-ben játszani.
Feltörték a DVSC csatárának a Mercedesét
A játékos higgadtan vette tudomásul, hogy betörték az autója szélvédőjét.
A debreceni Bárány Donát 17 perc alatt mesterhármast rúgott a Fradinak
Az NB I.-es bajnokin záporoztak a gólok, a Fradi háromgólos hátrányt is ledolgozott, de végül 5-4-re a DVSC nyert.
Megbukott Debrecenben a korábbi Fradi-edző, az ötödik vereség után menesztették
Máté Csaba mind az öt bajnokiján pont nélkül zárt, Dombi Tibor veszi át a csapatot.
Úgy kikapott a Loki, hogy Dzsudzsák a kamerák előtt ordított a csapattársaival
Miközben a Debrecen kapusa a köztévének magyarázta a teljesítményüket, a Loki veterán játékosa annyira hangosan üvöltött a többiekkel, hogy az behallatszódott a közvetítésbe.
Vizsgálati fogságba került a megölt szlovák kézis párja
A 44 éves férfit Simsik Cyntia, a DVSC korábbi játékosának megölésével gyanúsítják a szlovák hatóságok.
Meghalt az a kézis, akit nemrég még eltűntként keresett a szlovák rendőrség
Simsik Cyntia korábban több magyar csapatban is megfordult, július közepén kezdték el keresni.
Dzsudzsák Balázs Kolozsvárra igazolhat? Á, dehogy!
Vad pletyka kapott szárnyra a romániai sportsajtóban, miszerint egy magyarellenes szurkolótáború csapatba igazol a Debrecen játékosa.









