RSS
A rendőrség szerint a szervezet úgy demonstrált, hogy arra nem kért engedélyt a hatóságoktól, sem a múzeumtól.
Az október 13-án betiltott tüntetés szervezője a Telexnek azt mondta: a palesztin és a zsidó civilek megölését is el akarták ítélni, és ki akartak állni a szabad Palesztina mellett. A TASZ szerint a...
A főpolgármester szerint a főváros nemet mond a terrorra, és a terrort relativizálni akarókra is.
Pirotechnikai eszközök és gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
A tüntetés előtt megkeresték a céget, ők nemet mondtak, de egyénileg mégis kibérelték a kocsikat az aktivisták.
A strandolók három bolti hústálcát imitáló fehér dobozba futhattak bele Zamárdiban, a dobozokban művérrel leöntött, magukat halottnak tettető vegán aktivisták feküdtek.
A demonstráció eleve késve indult, mert már a rendőrségi lezárás miatt dugó alakult ki, így maguk a demonstrálók is 15-20 perces késéssel tudtak eljutni a lezárt útszakaszra. Azt szeretnék, ha a...
Balassagyarmaton körülbelül nyolcvan tüntető gyűlt össze a város főterén csütörtök este, hogy tiltakozzanak a státusztörvény ellen. Többen mondták, hogy azért nincsenek többen, mert sokan félnek a...
„Zavar minket a szmókerek kriminalizálása, az orvosi marihuána ellentmondásos szabályozása és a kender növény démonizálása is”, írják.
A „Tavaszi zebra szerda a Ferencieken” nevű eseményt mostantól május végéig minden héten megtartják.