Csip

A nyugdíj előtt még megvette a jövőt a világ leghíresebb befektetője
Bár Warren Buffett hagyományosan kerülte a technológiai részvényeket, visszavonulása előtt cége jól bevásárolt a Google-ből. Épp akkor, amikor letaszíthatja a trónról a világ legértékesebb cégét, az...
Még mindig nem zárult le a csipválság, a Volkswagennek pár napra elegendő készlete maradt
Trump és Hszi találkozója után úgy nézett ki, hogy fellélegezhetnek az európai járműgyártók, de a hét első felében újra beindult az üzengetés.
Kínai befolyástól tart a holland kormány, hatósági felügyelet alá helyez egy csipgyártót
Hollandia attól tart, hogy a Nexperia kulcsfontosságú technológiát adhat át a kínai anyacégnek.
A Meta állítólag már teszteli az első saját fejlesztésű MI-gyorsítókártyáját
A Reutersnek több belsős forrás is azt mondta, a tajvani TSMC-vel közösen fejlesztett csip túl van az első nagy akadályon.
A Microsoft kifejlesztett egy teljesen új halmazállapot létrehozására képes kvantumprocesszort
A Majorana 1 nevű csipbe a világ első topologikus szupravezetőjét rakták bele, és a cég szerint ezzel éveken belül megszülethetnek a valódi problémákat megoldó kvantumszámítógépek.
A csipgyártóknak is nekiesett Donald Trump
Az amerikai elnök szerint Tajvan elvette tőlük a csipgyártást, így felszólította a gyártókat, hogy telepítsék vissza a termelést az Egyesült Államokba.
Intel: az elmúlt évek hullócsillaga
A cég a korábbi IT-boom sztárja volt, aztán egy sor meghatározó trendből kimaradt, beragadva olyan piaci szegmensekbe, ahol gyakorlatilag nem várható növekedés.
Biden a kínai kereskedelmi háborúnak is ad még egy lökést
A távozó elnök újabb szigorításokat jelentett be kínai csipgyártókkal szemben, Kína pedig rögtön válaszlépéseket vezetett be. Pekingben viszont már arra a kereskedelmi össztűzre készülnek, amit...
Már az Nvidia a világ legértékesebb cége
Jól tejelnek a mesterséges intelligenciához használt csipek, a cég beelőzte a Microsoftot.
Kövess minket Facebookon is!