
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az európai járműgyártásban már fennakadásokat is okozó félvezetőhiány ügyében ugyan zajlanak egyeztetések az Európai Unió és Kína között, de a hiányt kiváltó vita még mindig nem rendeződött, így a helyzet továbbra is bizonytalan.
Előzmények: a holland kormány szeptember végén állami felügyelet alá vonta a kínai tulajdonú Nexperia nevű csipgyártó cég hollandiai leányvállalatát, amire Kína válaszul korlátozta a Nexperia Kínában gyártott termékeinek európai exportját.
- A csiphiány több, például a Volkswagennek, a BMW-nek vagy a Stellantisnak is beszállító cégnél is fennakadásokat okozott vagy okozhat. A Bosch két németországi és a ZF schweinfurti üzemében is korlátozták a termelést (megkérdeztük a ZF Magyarországot, hogy a hazai gyártást hogyan érinti mindez, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ).
- A Volkswagen készletei a gyártás e heti folytatására elegendőek.
Tágabb kontextus: Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök múlt heti találkozóját követően az Egyesült Államok szombaton jelezte, hogy Peking kész lépéseket tenni annak érdekében, hogy a Nexperia kínai üzemei újraindíthassák a csipexportot.
- Több európai beszállító, például a ZF és az Aumovio ugyanakkor hétfőn még közvetlenül a kínai hatóságoknál is igyekezett mentességet kapni a Nexperiára elrendelt exportkorlátozások alól a Reuters értesülései szerint.
- Az Európai Bizottság keddi közleménye szerint létrejött valamilyen megállapodás a csipexport részleges visszaállítására vonatkozóan, azonban az Európai Bizottság és a kínai tárgyalók között folytatódnak az egyeztetések, tehát a vita nem zárult le teljesen.
Igen, de: mindezek ellenére még az sem biztos, hogy rövid távon stabilizálódik a helyzet. Kedden ugyanis Kína egy közleményben újra nyilvánosan nekiment a holland kormánynak, amiért beleszól a cég belügyeibe.
- Az ellátási gondokkal küzdő ügyfeleinek küldött levele szerint a Nexperia egyelőre azt sem tudja megmondani, mikor indulhatnak újra a kínai üzeméből a szállítások – írta kedden a Reuters.
- A levélben a cég vis maior helyzetre hivatkozik, és ezzel gyakorlatilag azt kéri, hogy mentesítsék a szerződésben vállalt kötelezettségek alól olyan ellátási problémák esetén, amelyek rajta kívül álló okokból következtek be.
Mit mondanak ők? Antonio Filosa, a Stellantis vezérigazgatója a Reutersnek arról beszélt, hogy Európa ellátási láncainak sérülékenysége komoly versenyhátrányt jelent a kontinens autógyártóinak a kínai riválisokkal szemben. „A jelenlegi rendszerben iparágként szinte semmilyen autonómiánk sincsen” – mondta erről.
Mi várható? Az autógyártók és beszállítók párhuzamosan alternatív beszerzési opciók felkutatásán dolgoznak, és az iparági elemzők szerint a legtöbb érintett csip hetek-hónapok alatt helyettesíthető. A legfontosabb kérdés így az lehet, hogy rövid távon milyen volumenű fennakadásokat okoz a vita elhúzódása.
Felülnézet: az ellátási lánc zavaraitól eltekintve az európai járműipar kilátásai nem rosszak. A Bloomberg által idézett előrejelzések szerint az új elektromosautó-támogatások, a költségcsökkentési programok és az új modellek tervezett piaci bevezetése javítja a szektor nyereségességét, és ezek a lépések várhatóan 2026-tól kezdik érdemben éreztetni hatásukat.