Caramel
Tilla sem tér vissza a Megasztár új évadában, Caramel helyét is más veszi át a zsűriben
Az idei évad új műsorvezetőt is kap: Szépréthy Roland vezeti majd a tehetségkutatót Ördög Nórával.
Amíg a fiataloknál alap a NER-kritika, addig az előző generáció popsztárjainak most lett elegük az...
A Carson Comától és Krúbitól már megszokott a kormányellenes kiállás, Caramel és Marsalkó Dávid felszólalásaival viszont nem várt helyről érte kritika a hatalmat.
Molnár Ferenc Caramel: Vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé
A trágárságot ma már sajnálja, de Hoppál Pétertől a CÖF-ig több kormánypárti szereplő reakciója után azt mondta, a lejáratása sem azt üzeni, hogy véleményszabadság van, inkább azt, hogy le kell...
A CÖF üzent Majkának és Caramelnek: NÉLKÜLED!
A komoly összegű támogatásból élő Civil Összefogás Fórum úgy érezte, meg kell szólalnia.
Hoppál Péter visszaszólt Molnár Ferenc Caramel politikai üzenetére
Az énekes neveket nem említve beszélt arról, hogy aki egymás ellen uszítja a magyarokat, az el fog bukni.
Molnár Ferenc Caramel szerint az, aki megpróbálja megosztani a magyar nemzetet, el fog bukni
A szegedi koncertje végén többek között azt is mondta, hogy „ezek csak azt tanulták meg Oxfordban, hogy lehet megosztani az embereket”.
Caramel pár éve még egy fideszes jelölttel lépett fel a kampányban, most a Tisza Párt pultjánál...
Korábban a Telexnek arról beszélt, hogy majdnem minden magyar politikai pártnak követi a munkásságát.
Kilúgozott X-Faktorként, sok lelkizéssel tért vissza tizenkét év után a Megasztár
A hetedik évadban az első rész alapján nem találtunk sok újdonságot, Mónika-showra hajazó elemeket és állibabőrös pillanatokat annál inkább.
Caramel: Olyan megosztottság van Magyarországon, amiben képtelenség ép ésszel létezni
Az énekes szerint elszomorító kétnaponta azt hallani, hogy valaki hazaáruló, és fáj a lelke attól, hogy méltatlan helyzetekbe tud kerülni egy olyan tisztség, mint a köztársasági elnöké.
Caramel, Krúbi és Gálvölgyi János is kiáll a Hősök terére szervezett tüntetés mellett
Csak olyat vettek fel a listára Pottyondy Edináék, akik írásban megerősítették, hogy támogatják a Hősök terére meghirdetett eseményt.









