Budapest Park
Alanis Morissette felhívta a Budapest Park színpadára a családját
Nagynénje, férje és két gyereke énekelték vele az Ironic című dalt.
„Már megszoktuk, hogy mindig magunkra haragítjuk a rajongókat, amikor új lemezt hozunk ki”
Hét év után játszott ismét Budapesten a Queens of the Stone Age, a koncert előtt Josh Homme-val és Mike Shumannel beszélgettünk az új lemezükről, a Bataclan-tragédiáról, a Kyussról és arról, hogy...
Will Smith a Telexnek: Köszönöm a budapesti és magyar hatóságoknak, hogy visszaengedtek az országba
Interjút készítettünk a húsz év után új raplemezzel visszatérő, augusztusban Budapesten koncertező Will Smithszel, aki állítása szerint új embernek érzi magát, a Lánchíd megmászását pedig utólag nem...
Ha Billy Idol évről évre rosszabb lenne, még akkor is évekig színpadon lenne a helye
Billy Idolnak megint sikerült olyan embereket egyesítenie a Budapest Parkban, akiknek amúgy eszükbe sem jutna együtt bulizni.
A Pride magyarországi betiltásáról beszélt Aurora a Budapest Parkban
A norvég énekesnő a színpadon arról beszélt, hogy Európát fel kell szabadítani a mostani furcsa, jobboldali ideológiától.
„Akkor tudsz a leginkább megmaradni az emberek fejében, ha a saját stílusodat adod, nem pedig...
Balásy Gyula annyira élte a Die Antwoord budapesti fellépését, hogy leírta gondolatait a kreativitásról.
The Alchemist először ad szólókoncertet Budapesten
A Budapest Parkban tartott koncertet a budapesti Wavy kollektíva és a Jazzbois nyitja.
A Budapest Parkban koncertezik Will Smith
Smith augusztus 14-én lép majd fel Budapesten Based on a True Story című turnéja keretein belül.
Idén nyáron újra Budapesten koncertezik Billy Idol
Idol szinte már hazajár a Budapest Parkba, utoljára 2022 őszén, előtte pedig 2018-ban lépett fel ugyanitt.
Újra Budapestre jön a Queens of the Stone Age
A Queens of the Stone Age először 2014-ben játszott Magyarországon, utoljára 2018-ban koncerteztek itt.









