Brazília
Puccskísérlet miatt bűnösnek találták Bolsonarót, 40 évet is kaphat
A volt brazil elnököt egyebek mellett államcsíny kitervelésével, fegyveres bűnszervezetben való részvétellel és állami intézmények elleni erőszakos cselekményekkel vádolják.
Brazília több millió tonna kávét égetett el az 1930-as években
A nagy gazdasági világválság után a világ legnagyobb kávétermesztője drasztikus lépésekre kényszerült, hogy megmentse a hazai termesztőket a csődtől.
24 órás rendőri megfigyelés alatt tartják Jair Bolsonaro volt brazil elnököt
A bíróság attól tart, hogy a politikus megszökik a néhány napon belül esedékes tárgyalása előtt.
A szegedinél sokkal durvább konfliktus miatt csúszik a BYD brazil gyárának átadása
Tavaly egy munkaügyi vizsgálat „rabszolgasághoz hasonló körülményeket” talált a BYD brazíliai üzemének építkezésén, a brazil állam beperelte a céget és a fővállalkozót.
Bolsonaro annyit kavart Trumppal, hogy házi őrizetbe helyezték
A brazil legfelsőbb bíróságnak nem tetszik, hogy külföldi szövetségesekkel mentené magát a puccskísérlet miatt vád alá vont brazil exelnök.
Meghalt egy nő Brazíliában egy buszon, 26 iPhone-t találtak a testére ragasztva
A brazil adóhivatal becslése szerint naponta 10 ezer mobiltelefon érkezik illegálisan az országba.
Trump büntet: 50 százalékos vámmal sújtja Brazíliát
Az amerikai elnök így akarja büntetni a brazil vezetést, amiért eljárás folyik a jobboldali volt elnök, Jair Bolsonaro ellen. De a vámok nem érintik Brazília legfontosabb exportcikkeit.
Nyomkövető viselésére utasították Jair Bolsonaro volt brazil elnököt
Orbán Viktor jóbarátja, aki tavaly két napot töltött a brazíliai magyar nagykövetségen, azt mondta, sosem akarta elhagyni az országot, vagy elmenni egy nagykövetségre.
A DK pártigazgatója, Sebián-Petrovszki László Brazíliában házasodott össze férjével
Azért tartották partnere hazájában az esküvőt, mert Brazíliában elismerik az azonos neműek házasságát.
Trump 50 százalékos vámot vetne ki Brazíliára
Az amerikai elnök szerint Brazília boszorkányüldözést folytat Jair Bolsonaro korábbi elnök ellen.








