Börtön
Házi őrizetbe került Suha György
Az üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított egykori miniszteri biztos tavaly április óta volt letartóztatásban.
Rühös lett egy fogvatartott a tököli fiatalkorúak börtönében
A 21 éves férfi kirendelt védője az eset kivizsgálását kérte az ügyészségtől.
Blokkolták a török hatóságok Erdoğan bebörtönzött riválisának X-fiókját
Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármestere a börtönből naponta posztol ügyvédjei közvetítésével.
Egy év börtön vagy több ezer dolláros bírság jár a belga tinédzsereknek, akik ötezer hangyát...
A 19 éves elkövetők több mint kétezer kémcsőben és fecskendőben tárolták a rovarokat.
Trump kibővítve újranyittatná az Alcatrazt, ahová a legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőket...
Az elnök szerint azon bírák miatt van erre szükség, akik minden kitoloncolt bevándorlónak megfelelő eljárást biztosítanának.
Drogkereskedő bandák állnak a francia börtönök elleni áprilisi támadások mögött
Legalábbis erre jutott az ügyben indított nyomozás. A támadásokat egy Telegram-csatornán szervezték meg.
Rossz címre küldték a leveleit, ezért közérdekű munka helyett börtönbe kellett mennie
A férfit 270 nap közérdekű munkára ítélték, de mivel nem vette át a hivatalos leveleket, átváltották 68 nap letöltendő börtönbüntetésre.
Férjhez ment a börtönben Joe Exotic, a Tiger King főszereplője
A Tiger King című sorozatból ismert Exotic férjével már eleve a börtönben ismerkedett meg, most pedig egy MI-képpel jelentette be, hogy összeházasodtak.
Felgyújtott autók, lövésnyomok és egy rejtélyes betűszó – drogbandák bosszúja lehet a...
Vasárnap óta több francia börtön előtt járműveket gyújtottak fel, kettőnél lövésnyomokat találtak. A támadások helyszínén egy eddig ismeretlen betűszó jelent meg: a DDPF állítólag egy, a francia...
A Magyar Közút szerint nem kirívó a Lázár batidai kastélyához közeli útfelújítás
Szerintük az Átlátszó többszörösen is hazudik, az ingatlan ugyanis egy másik úton van, a költségek pedig hasonló felújításoknál még magasabbak is lehetnek.









