Békemenet
Ott volt a Békemeneten a Ringier vezérigazgatója, aki a kiadó kormányközelbe kerülése után is a...
Kovács Tibor, a Blikket is kiadó cég vezetője a 24.hu-nak azt mondta, hogy pártelköteleződés nélkül vonult a Fideszes rendezvényen, és a Tisza menetére is kiment.
Kutatók mérték fel, kik vettek részt a Békemeneten és kik a Nemzeti Meneten
Az ELTE Politikatudományi Kutatóintézetének kérdezőbiztosai interjúkat készítettek és kérdőívet töltettek ki a vonulókkal, hogy feltárják a résztvevők társadalmi hátterét.
„Ami késik, az jön” – mondta Orbán a Vatikánban a budapesti békecsúcsról
A miniszterelnök az M1-nek beszélt arról is, hogy a kormánypártok egyelőre inkább kormányoznak, mint kampányolnak. Október 23. pedig neki inkább nemzeti ünnep volt, mint politikai verseny.
Nagy Feró: Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a p*csába, jó?
„Kitől kérjek bocsánatot, magamtól?” – teszi fel az énekes a Békemeneten adott nyilatkozatával kapcsolatban.
CÖF a számháborúról: Elfogadjuk azok véleményét, akik október 23-án úgy érezték, hogy ez volt...
A Békemenet szervezői szerint az esemény „vidéki támogatóink fényes győzelme a sötétben pislákoló ellenzéki Hősök terei budapestiekkel szemben.”
Magyar szerint új helyzet van október 23. óta, ezért meghosszabbítják a Nemzet Hangja konzultáció...
November 4-ig lehet majd kitölteni. A Tisza elnöke szerint október 23-án kiderült, hogy a Tisza mögött van a magyar társadalom többsége.
Nagy Feró: A város lesz szegényebb, nem én
Megkérdezték Nagy Ferótól, mit szólna hozzá, ha visszavonnák a díszpolgári címét.
A Békemeneten adott interjút Orbán Viktor anyja, szerinte nem normális, aki kitalálta a zebrákat
Sípos Erzsébet beszélt Hatvanpusztáról, a zebrákról, Orbán Viktorról és azt is felidézte, hogy hogyan került Orbán Győzőhöz a gánti kőbánya.
A kormány operatív törzse is beszállt az október 23-i számháborúba
Cellainformációkra hivatkozva közölték, hogy hány ember volt a Kossuth téren, és hány a Hősök terén. Meglepetésre a nagyobb téren voltak többen.
Elbuszoztattam magam én is a Békemenetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal
A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz...








