RSS
A hajóforgalom jelentős veszélyt jelent cetfélékre. Most körvonalazódik a megoldás, a bálnák hangját érzékelő okosbójákat telepítenek a tengerre, hogy valós időben tudják monitorozni az állatokat. A...
Az egyik állatot vélhetően elütötték, most együtt tartják rettegésben a hajósokat.
Legalábbis a legenda szerint, amely úgy tartja, a hatvanas években így tudták felmérni Nyugatról, merre járhatnak magyar földön a szovjet ballisztikus rakéták.
A britek és a németek is nemzetbiztonsági kérdésnek tartották, hogy van-e elég margarin, hiszen egy háború is eldőlhet rajta. A 20. század elején népszerűvé vált vajpótló margarin sokáig nem...
Állatvédők szerint ez csak egy kétségbeesett, ízléstelen kísérlet arra, hogy életben tartsanak egy haldokló ágazatot.
A kisebb hajón összesen tizenegyen voltak, közülük hat embert sikerült kimenteni.
Félő volt, hogy a világhírű, fehér púpos bálnát, Migaloot mosta partra a víz, a kutatók azonban megerősítették, hogy egy másik egyedről van szó.
Orbán Viktor győzelmi beszéde után arra voltunk kíváncsiak a közönségtől, szerintük milyen irányba megy az ország az újabb Fidesz-kétharmad után, de azt is elmondták nekünk, hogy mivel bántotta meg...
Március 15. alkalmából a magyar zászló színeiben pompázik.
Japán volt a bálnahús első számú piaca, azonban az ázsiai ország 2019-ben visszatért a bálnavadászathoz.