Bali
Újra tud járni Horváth Éva műsorvezető, aki egy éve szenvedett motorbalesetet Balin
Nyolcszor műtötték meg, de a rehabilitációja jól sikerült.
65 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy komp Balinál
Öten már biztosan meghaltak, sok embert eltűntként keresnek.
Motorbalesete óta a nyolcadik műtétjére készül Horváth Éva
Az egykori szépségkirálynő novemberben szenvedett balesetet Balin. Még az is felmerült, hogy amputálni kell a lábát.
Horváth Éva a motorbalesete után négy hónapig volt kórházban, felmerült, hogy amputálni kell a lábát
A baleset során egy csatornába esett, ahonnan egy E.coli baktérium került a nyílt sebébe.
Az egyik leggazdagabb magyar azt mondta, szívesen cserélne velünk
15 éve mindent feltettek egy lapra, azóta a kameráikkal bejárták a világot, a szabadságukat pedig a CNN riportere is megirigyelte. Most jövök videóinterjú Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, az...
Azt szerettem volna, hogy a második gyerekem születésekor emberként bánjanak velem
Több mint másfél órás videóinterjút készítettünk az On the Spot alkotóival, ebben a cikkben négy erős gondolatot szöveges formában is kiemeltünk a beszélgetésből.
Öten meghaltak, miután elszakadt egy felvonó kábele Balin
Az áldozatok egy resort személyzetének voltak a tagjai.
Bali megelégelte a részeges orosz turistákat, törlik a vízummentességet az orosz és ukrán...
A kint élő ukránok megdöbbenéssel fogadták a döntést.
A hidegháborút elnapolták, Európát megosztották az influenszerek szigetén
Először találkozott az amerikai és a kínai elnök Joe Biden beiktatása óta. A feszültséget Ukrajna, a gazdasági kihívásaik és a közönség elvárásai érdekében jelentősen letekerték, de az...
Bali kiutasítja a szent hegyén meztelenül táncoló kanadai wellness gurut
De mivel nincs beoltva koronavírus ellen, Jeffrey Craigent egyelőre egyetlen légitársaság sem hajlandó elvinni az országból.









