Balaton

A NER-es luxizás epicentrumában Magyar Péter figyelmét egy „napraforgós hölgy” kötötte le
Balatonfüred akár a NER szimbolikus fővárosa is lehetne. A luxus burjánzása már a hagyományosan elkötelezetten fideszes környék lakóinak az idegeit is borzolja. Tihanyban pedig már egy fél...
Matyó népviseletben úszta át a Balatont egy mezőkövesdi férfi
A két halasztás után is több mint tízezren vettek részt a szombati Balaton-átúszáson. A leggyorsabbak 1 órás idővel értek be a célba.
Kigyulladt a mozdony Aszófőnél, jelentős késések vannak az észak-balatoni vonalon
A mozdonyvezető sikeresen eloltotta a lángokat, és senki nem sérült meg.
Bivalytatáros velőscsont az Év Strandétele, granolás képviselőfánkkal lehet lefojtani
A már 11. alkalommal meghirdetett balatoni versenyen díjaztak egy kirántott harcsapaprikást és egy granolás képviselőfánkot is.
Navracsics szerint 40 milliárd kéne, hogy fenntartsák a Balaton minőségét
Terveik már évek óta vannak erre, csak még nem álltak neki, így kellett gyors megoldást találniuk, ez lesz az iszapcsapdák kotrása.
Jakuzzis gazdasági épület áll Nagy Márton feleségének balatoni telkén
A nemzetgazdasági miniszter szerint ők készen vették „a borospincés házat”, nem alakítottak át belül semmit.
Balatoni medúzákról kérték ki a kutatók véleményét, de kiderült, hogy egy másik állatról van szó
Lakossági kérdések után hatósági megkereséseket is kapott a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
Döntött a kormány: Lantos Csabának idén is kotornia kell a balatoni iszapcsapdákat
1,5 milliárdot szánnak erre, önkormányzati strandkotrási program is indulhat.
Erős a forgalom az M7-esen Budapest és az M3-ason Mogyoród felé
Vége a hétvégének, a nyaralók jönnek haza a Balatonról, sokan pedig a Hungaroringre igyekeznek.
Kövess minket Facebookon is!