Andy Vajna
A TV2 tulajdonosának pár millió forintból kellett volna visszafizetnie 26 milliárdot
Tavaly év végén olyan helyzet állt elő a Businesshelp Kft-nél, ami hétköznapi esetben a TV2 eladásához is vezethetett volna. Nem ez történt.
Felértékelték a TV2-t, amin 10 milliárdot keresett Andy Vajna volt cége
Nagyjából 21 milliárd forintért cserélhetett gazdát a TV2-t és a csoport további tucatnyi csatornáját fenntartó cég 75 százalékos részvénycsomagja.
Tizenkét milliárdot hozott a hagyaték, amit már az USA-ból birtokolhat Vajna Tímea
Vajna Tímea túladott a legfontosabb cégen. Az új tulajdonos egy Las Vegas-i cég, amely mögé a végső haszonélvező kényelmesen el tud bújni.
Vajna Tímea túl akart adni öröksége egy fontos részén, de a bíróság közbelépett
Osztatlan közös tulajdont csináltak volna a cégből, de a cégbíróság nem engedte. Közben a vállalat meg is szűnhet, mivel fél éve késik a beszámolójával.
Megmutatjuk, ki áll most a TV2 mögött, de hamarosan elrejtőzhet a tulajdonos
Úgy tűnik, lezárult a TV2 valójában már 2016-ban megindított eladása. Az új tulajdonos első intézkedése az volt, hogy lehetővé tegye a végső haszonélvezők elrejtőzését.
Andy Vajna örököse Vajna Tímea a hivatalos iratok szerint
Egy dokumentumból kiderül, hogy Vajnáné a januárban meghalt filmproducer és kaszinómogul egyszemélyes örököse, vagyonának haszonélvezője. Már csak az a kérdés, hogy kiürítették-e a vagyonkezelőt...
Káosz a TV2-nél: hivatalosan is eladták a csatornát, valószínűleg többször is
Egészen döbbenetes kavarás zajlik a TV2-nél, az azonban most már biztos, hogy hivatalosan is új tulajdonosa van a kereskedelmi tévének.
Kirakták Andy Vajna embereit a vezetésből, és költözik is a TV2 anyacége
Átvette a TV2 vezetését, és megvásárolta a Lánchíd Rádiót és a Heti Választ is Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere. Utóbbi két cég a Mészáros-birodalom egyik központjába költözött.
Kisöpörték a padlást Andy Vajna vagyonkezelőjénél, egyetlen örökösre utalnak a cégiratok
Kilapátolták a pénzt az év elején meghalt kaszinó- és filmmogul vállalatából. De kié lesz a vagyon nagyja?
Közel félmilliárdot termeltek Andy Vajna örököseinek Sebestyén Balázsék
Mintha egyre kevésbé lenne kedves a kormánynak a Rádió 1, de tavaly még 23 százalékos nyereségrátával működött az üzemeltető cég.








