Állami hitel segítségével szerezte meg Garancsi és Szalay-Bobrovniczky Vajna kaszinóit

2021. május 31. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmasat kaszálhat Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf közös cége a két éve elhunyt Andy Vajna kaszinóin. A 24.hu cikke szerint a Garinvest Projekt Zrt. lett az állami kaszinókoncessziókat birtokló Las Vegas Casino Zrt. részvényeinek tulajdonosa.

Tavaly április végén vette át Andy Vajna öt budapesti kaszinóját a Garinvest Projekt Zrt, amit 2019 novemberében alapított a miniszterelnököt Videoton meccsekre reptető Garancsi és Szalay-Bobrovniczky, aki Habony Árpád köréhez tartozik. Bár állami koncessziós jogról van szó, a tulajdonoscseréről nem jelent meg hír az MTI-ben, és a vételárról sem szivárgott ki eddig információ.

A Garinvest Projekt Zrt. mérlegéből ugyanakkor kiderült, hogy 19,452 milliárd forintba került a kaszinók átvétele.

Ebből 10,5 milliárd forintot a jegybank kedvezményes hitelprogramjából, a kkv-k segítésére, gazdaságélénkítésre feltalált NHP hiteléből fizettek, a maradék 9,487 milliárdot pedig a két vállalkozó egy-egy cége hitelezte meg.

Mint a 24.hu fogalmaz, a kaszinóbiznisz volt Vajna céghálójának nyerőautomatája, évi 12 milliárd forint körüli tiszta nyereséget termelt. 2019-ben a Las Vegas Casino Zrt. 11,3 milliárd forint adózott profitot jelentett, és majdnem 15 milliárd forint osztalékot fizettek ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!