Adókedvezmény
Akár 280 ezres adójóváírást is kaphat, aki év végéig önkéntes nyugdíjpénztári számlát nyit
Idén összesen 70 milliárd forintnyi adót spóroltak meg azok, akik igénybe vették az adókedvezményt.
Harmadszor is bemutathatja a kormány a SZÉP-kártyás trükköt
Egyszeri hangulatjavító intézkedésnél nem több a bolti vásárlás átmeneti lehetősége, amit választás előtt már másodszor alkalmaznak.
Elmozdulhat az összeszerelő üzemekre alapozó gazdaságpolitikától a Tisza, ha kormányra kerül
Körvonalazódik, hogy mit kezdene a Tisza a multicégekkel, az adókedvezmények visszavágása arra utal, hogy a párt nem feltétlenül törekedne újabb óriásberuházások hazánkba csábítására.
Visszavágná a Tisza Párt a külföldi nagyvállalatok adókedvezményeit
Kármán András a Bloombergnek adott interjújában beszélt erről, a lépés érintené a nagy német autógyártókat, mint a BMW vagy a Mercedes-Benz és az ázsiai akkumulátorgyártókat, például a kínai CATL-t.
A budapesti Bajnokok Ligája-döntőt szervező cégek jelentős adókedvezményt kapnak
347 milliós keretet állapított meg a kormány. A kijelölt járművek a buszsávokat is használhatják majd a rendezvény előtt, alatt, után.
Nemsokára beadható a nyilatkozat a háromgyerekes anyák adómentességéhez
Október 1-től nem kell szja-t fizetnie a háromgyermekes anyáknak, ekkortól tölthető ki a nyilatkozat is a NAV felületén.
Trump a saját szavazóit is beáldozta a Nagy, Gyönyörű Törvényéért
Mindkét ház elfogadta Trump nagy gazdasági törvényjavaslatát, ami úgy ad nagy adókedvezményeket a gazdagoknak, hogy milliókat rúg ki az állami egészségbiztosításból. Trump most ünnepelhet, de a...
Adókedvezménnyel támogatja a kormány azokat a vállalatokat, amelyek minimálbért fizetnek a...
Nem az aktuális, hanem az előző évi minimálbér után kell majd szociális hozzájárulási adót fizetni.
Amikor jól ment a szekér, ezzel akarta bedönteni a versenytársakat, most már fájni fog Musknak...
Korábban a cégvezető örült, hogy tervben van a villanyautós támogatás kivezetése, de mióta gödörbe került a Tesla, fordult a kocka.
Az adókedvezmények új munkahelyeket hoznak létre, de ez nem biztos, hogy megéri
Sok ország kormánya próbálja adókedvezményekkel ösztönözni a foglalkoztatást, ilyen volt Magyarországon a 2013-ban bevezetett Munkahelyvédelmi Akcióterv. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogyan...









