RSS
Nem az a baj, hogy a NER díjakat osztogat a saját udvartartásának. Hanem az, hogy az adófizetők pénzéből költenek olyan dologra, a Petőfi Zenei Díjra milliókat, amire a kezdetek óta nem kíváncsi...
Az orosz SBP4 március 19-én, az ukrán Nervy március 21-én, a szintén orosz Pornofilmy pedig április 16-án lép fel az A38 hajón az erőszak ellen.
Mint a Telexnek elmondta, a kiállításon és az új albumában „tudatos és óvatos egyensúlyban” vannak a magyar politikusok jobbról és balról is.
Középtávon az A38 hajó a Hajógyári-szigethez költözne, ahol 3000 fős rendezvényhelyszínt is kialakítanak. Létrejön a Petőfi Könnyűzenei Központ is.
A pénzt az A38 és a Budapest Jazz Club kapja.
A PIM-vezér együttese az A38 négynapos fesztiválján zenél, amit a PIM mellett az NKA is támogat.