Az MSZP-kormányokkal összehasonlítva látszik igazán, Orbánék milyen mennyiségben adtak engedélyt titkos megfigyelésekre
Az Orbán-kormány 16 éve alatt a titkosszolgálatok összesen közel 19 ezer esetben kaptak engedélyt titkos megfigyelésre – derült ki még júliusban a 24.hu adatigényléséből. Ezek olyan megfigyelések, amelyeknél nem a bűnüldözés a cél, hanem alkotmányvédelmi, nemzetbiztonsági célból szokás bevetni őket szélsőséges csoportok vagy kémek ellen.
A Tisza országgyűlési képviselője, Néher András szintén közérdekűadat-igényléssel fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz. Mint a bejegyzésében írta, azért, hogy megérthessük, mennyire volt aktív a titkosszolgálat az Orbán-kormány alatt 2010 és 2026 között. Ezért a minisztériumtól kikérte a 2002 és 2010 közötti megfigyelések számát is, hogy összehasonlíthassa az adatokat.
Néher szerint a kapott dokumentumból az derül ki, hogy a szocialisták 8 évében 6040 esetben adott engedélyt az igazságügyi miniszter titkos megfigyelésre. Ami azt jelenti, hogy az Orbán-kormányok idején évi átlag 1181 darab, míg azt megelőzően évi átlag 755 darab megfigyelést engedélyeztek. Ez 56 százalékos növekedést jelent.
„56%-kal többször figyeltek meg minket az elmúlt 16 évben, mint az azt megelőző szocialisták vezette 8 évben. Ez drasztikus növekedés” – fogalmazott a képviselő.
Az Orbán-kormányzatok idején a legtöbb engedélyt egyébként az Alkotmányvédelmi Hivatal kapta: 10 403 esetből csak harmincszor utasították el igényüket. A megszüntetendő Terrorelhárítási Központ (TEK) 3740-szer kért engedélyt, hármat utasított el az igazságügyi tárca. Az Információs Hivatal 3320 igényéből tizenhármat dobtak vissza, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat mind az 1370 igénye átment, ahogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat mind a 122 igénye is. Az igények száma folyamatosan emelkedett, a csúcsot 2021 jelentette 1469-cel.