Augusztus végével megszűnik a legfőbb ügyész megbízatása

Augusztus végével megszűnik a legfőbb ügyész megbízatása
Fotó: Bődey János / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Most több mentelmi ügyről szóló szavazás következik, a délelőtti közvetítésünket ezzel zárjuk, délután 14 órától pedig élőben fogjuk közvetíteni a köztársasági elnök megválasztását.

Dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondásában azt kérte, hogy a szokásos hat hónap lemondási idő helyett augusztus 25-én szűnjön meg a megbízatása. Ezt 146 igennel, 0 nemmel és 44 tartózkodással elfogadta az Országgyűlés.

„Politikai színház volt az, amit a roma holokauszt áldozataira való emlékezésből csinált a Tisza” – erről beszélt parlamenti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk frakcióvezetője. Toroczkai László megismételte: minden áldozat emléke előtt fejet hajtanak, de a Tisza „sportot űz a házszabály megsértéséből”, szerinte hétfőn is ez történt.

A politikus szerint a hétfői emlékezéssel is „az volt a probléma, hogy házszabálysértő volt”. Korábban Forsthoffer Ágnessel, az Országgyűlés elnökével megállapodtak, hogy egy képviselő sem szólíthatja fel a többit a felállásra. „Azért vagyunk az Országgyűlésben, hogy legyenek szabályok.”

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Toroczkai beszámolt arról a rendkívüli házbizottsági ülésről is, amelyet ő maga kezdeményezett hétfőn. Itt megállapodtak a bizottság tagjai abban, hogy a jövőben milyen körülmények között történhetnek hasonló megemlékezések. „A házbizottsági ülés eredménye volt a mai főhajtás” – mondta Toroczkai.

A veszélyhelyzet megszűnésével egy adag átmeneti szabályt és a költségvetéséről szóló törvény módosítását is elfogadta az országgyűlés.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Öt tartózkodással, nulla nemmel elfogadták a módosítást, bár egy képviselőnek nem működött a szavazógépe.

Magyar Péter válaszában elmondta, hogy Németh ott ült Orbán Viktor és Tőkés László mellett Tusványoson, ahol a nemzet egységéről beszélt. Orbán azonban korábban lepoloskázta a civileket, bírókat, Németh pedig Magyar felszólalása szerint felolvasta azokat a kérdéseket, amikben olyan megjegyzések álltak, hogy Magyarországon „poloskahadjárat van”, „győztek a poloskák”. Lepoloskázott embereket, mindenféle averzió nélkül, mondta Magyar Péter, hozzátéve: ennek fényében Németh Zsolt nem beszélhet most a nemzet egységéről.

Határozathozatalokkal folytatódik a parlament, addig bő tízperces szünet következik.

„Csak téged” – szólt oda Pócs János Magyar Péternek, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2025 márciusában Orbán Viktor magyarok millióit poloskázta le.

A kormányváltás óta először szólalt fel Németh Zsolt fideszes képviselő, aki Tusványosról és határokon átívelő nemzetfelfogásról beszélt napirend előtti felszólalásában: szerinte Tusnádfürdőn rengeteg ember vett részt, külföldi pártvezetők is. Németh szerint a polgári patrióta erők senkit nem rekesztenek ki, emellett egységes nemzetfelfogásra lenne szükség.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ezután áttért arra, hogy Erdélyben a Tisza Szigetek nincsenek jelen, és a tiszás politikusok nem vettek részt Tusványoson.

Két új felvetésről beszélt: rögzítsék a költségvetésben, mekkora százalékot fordítanak a külhoni magyarok támogatására, valamint vonják ki a pártpolitikát az egységes nemzetfelfogásról szóló vitákból.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője szerint mindenkit megrázott a roma holokauszt. Fontos, hogy mindig kifejezzük, hogy kegyelettel gondolunk ezekre az emberekre, fontos, hogy mindenki így gondolja, mert ez az emberi minimum, tette hozzá. Ezért javasolta, hogy azok is kapjanak egy második esélyt, akik előző nap nem ezt így gondolták. És ezért örült, hogy ma egységet tudott felmutatni a parlament. (Itt a Mi Hazánk-frakció képviselőire gondolt, akik a többi képviselővel együtt most felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira.) Rátérve a megjelölt témájára kifogásolta, hogy nem volt széles körű társadalmi egyeztetés a köztársaságielnök-jelöltről. Ráadásul eldugták, nem nyilatkozott, csak megválasztása után tudjuk meg, mit tervez, közölte. Ő is nehezményezte Baka András korábbi ítéletét, amelyben egy '56-os felkelő helyett a másik oldalt támogatta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Toroczkai Lászlóhoz, a Mi Hazánk frakcióvezetőjéhez szólt a miniszterelnök – Toroczkai és a mi hazánkos képviselők nem álltak fel a hétfői ülésen, amikor a roma holokauszt áldozatairól emlékeztek meg. Ezután több olyan visszaemlékezést olvasott fel Magyar, amit a roma holokauszt túlélői írtak.

Magyar szerint amíg a Mi Hazánk képviselői nem kérnek nyilvánosan bocsánatot, addig nincs miről beszélniük, mivel több ezer honfitársukat alázták meg ezzel a lépéssel.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Lázár János megint nincs bent, de ezzel nincs egyedül a fideszes képviselők között, hiányosak a padsorok. Hat perc késéssel beért az újonc képviselő, a korábbi megafonos Hortay Olivér is. A tiszás képviselők szinte mindannyian bent vannak.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex


Sűrű lesz a mai nap a parlamentben a köztársasági elnök megválasztásán túl is: a hivatalos napirendben még nem szerepel, de szokásához híven várhatóan napirend előtt fel fog szólalni Magyar Péter miniszterelnök, majd szavazni fog az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosításáról, az államháztartási szabályok módosításáról, a költségvetésről szóló törvény módosításáról és Dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondási idejéről is. Emellett ma kerül sor az áfáról szóló törvény vitájára is.

A roma holokauszt áldozataira emlékeztek. Volt néhány hiányzó, például Dúró Dóra. Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője szerint képmutató a kormánypárt, mert az nem zavarta a képviselőit, hogy a 2006-os jóvátételt megtagadta Baka András, a Tisza köztársaságielnök-jelöltje egy „meghurcolt egyetemistától”. Toroczkai a köztársaságielnök-választás egyeztetését is hiányolta felszólalásában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!