Rétvári kifogásolta, hogy eldugták Baka Andrást
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője szerint mindenkit megrázott a roma holokauszt. Fontos, hogy mindig kifejezzük, hogy kegyelettel gondolunk ezekre az emberekre, fontos, hogy mindenki így gondolja, mert ez az emberi minimum, tette hozzá. Ezért javasolta, hogy azok is kapjanak egy második esélyt, akik előző nap nem ezt így gondolták. És ezért örült, hogy ma egységet tudott felmutatni a parlament. (Itt a Mi Hazánk-frakció képviselőire gondolt, akik a többi képviselővel együtt most felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira.) Rátérve a megjelölt témájára kifogásolta, hogy nem volt széles körű társadalmi egyeztetés a köztársaságielnök-jelöltről. Ráadásul eldugták, nem nyilatkozott, csak megválasztása után tudjuk meg, mit tervez, közölte. Ő is nehezményezte Baka András korábbi ítéletét, amelyben egy '56-os felkelő helyett a másik oldalt támogatta.
