
Cikkünk folyamatosan frissül!
Őt Magyar Péter miniszterelnök követte, majd Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője lépett oda hozzá. A Fidesz és a Mi Hazánk képviselői nincsenek bent az ülésteremben, így nem gratuláltak.
Bár hivatalosan még 8 napig Forsthoffer Ágnes látja el a köztársasági elnök feladatait, Tarr Zoltán a Tisza frakció nevében már megköszönte az eddigi munkáját:
Baka András a Himnusz után esküt tesz az ülésterem közepén, a képviselők állva maradtak az eskütétel alatt, majd megtapsolták.
Miután az ülést vezető elnök kihirdette az ereményt, a képviselők felállva tapsoltak Baka Andrásnak, aki az ülésterem melletti páholyban állva fogadta a köszöntést.
Ezután megérkeztek a terembe a történelmi zászlók, hogy tisztelegve köszöntsék a Himnusz alatt az új elnököt.
146 képviselő szavazott, érvénytelen szavazat nem érkezett, 140 igen, 6 nem szavazattal zárult. Tartózkodás nem volt. A szavazás így érvényes, Baka Andrást köztársasági elnöknek választották.
A szavazatokat összesítették, megszólalt a csengő, ami azt jelzi, hogy a képviselőknek vissza kell térniük az ülésterembe.
A szavazás szünetében a Telex interjút készített a parlament folyosóján Gyöngyösi István tisztás képviselővel. Ő volt az a képviselő, aki a parlament hétfői ülésén napirend előtt megemlékezett a roma holokausztról, és azt kérte a képviselőktől, hogy hajtsanak fejet az áldozatok előtt. A képviselő szerint ő nem megemlékezést kért, nem ennek szánta a felszólítását, ezért szerinte a Mi Hazánk félremagyarázta a szándékát. Szerinte méltatlan volt, hogy a Mi Hazánk képviselői a nem álltak fel, amikor a többi képviselő fejet hajtott az áldozatok emlékére, de nem lepte meg azok után, hogy a nyitóünnepségen is kivonultak a tamburás gyerekek előadása alatt.
A miniszterelnök a közösségi oldalára töltött fel képet arról, ahogy az urnába dobja a szavazatát:
A háttérben feltűnik a szavazófülke is, ahol a képviselők a függöny mögött eldönthetik, hogy támogatják-e az egyetlen jelöltet, vagy sem.
A köztársasági elnök jelölésénél fontos szempont volt, hogy a jelölt jogtudós legyen, de nem csak jogászok voltak a végső 10-es körben, mondta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és országgyűlési képviselője a Parlamentben a Telex tudósítójának.
Radnai szerint az előző jelöltnél, azaz Polgár Judit esetében történt egy kommunikációs hiba, ebből azt a következtetést vonták le, hogy a társadalmi egyeztetést új szintre kell emelni. Egy ilyen fontos döntésnél edukálni kell az embereket, külföldi példákat mutatni, és világosan kommunikálni kell a döntési folyamatról, mondta Radnai. Ha az emberek döntésének valamiért nem lesz nyoma, azt is kommunikálni kell.
„Nincs társadalmi egyeztetés 3-4 napon belül”, mondta Radnai, témától függően legalább másfél-két hónap kell ahhoz, hogy az emberek felelősen tudjanak dönteni és tájékozódni a döntésük következményeiről, az euróbevezetés esetében akár fél-háromnegyed évre is szükség lehet.
Augusztus végén elindul egy online társadalmi egyeztetési platform, a közmédia megújulásáról ezen keresztül lehet majd véleményt nyilvánítani.
A képviselőknek negyven perc áll rendelkezésükre, hogy szavazzanak, ezután összesítik a szavazatokat. Hallerné Nagy Anikó szerint várhatóan 15 óra 13 perckor kezdődik az eredményhirdetés.
A szabályok szerint az első szavazás akkor lesz eredményes, ha a jelölt a képviselők kétharmadának támogatását megkapja. Ha az első szavazás eredménytelen, akkor új szavazást tartanak, ebben az esetben már elég, ha a jelölt a szavazatok többségét megkapja. A képviselők titkos szavazással döntenek. A szavazólapokat a folyosón fogják tudni felvenni a képviselők, és a folyosón felállított fülkékben adhatják le szavazatukat. Ha elrontják a szavazatot, kérhetnek új lapot is.

A szavazási idő alatt a Duna felőli folyosón csak a képviselők tartózkodhatnak. A szavazásra 40 perc van. Az első szavazás eredményét várhatóan 15 óra 13 perckor hirdetik ki.
Most Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke Baka életrajzát ismerteti. Baka András életútjáról bővebben ebben a cikkben írtunk.
Az ülést vezető Hallerné Nagy Anikó köszöntött mindenkit, aki figyelemmel kíséri az ünnepélyes pillanatokat. A teremből hiányoztak a Fidesz és a KDNP képviselői, a Tisza és a Mi Hazánk képviselői bent ültek. Az ülésterem egyik páholyában a köztársasági elnök helyét Forsthoffer Ágnes foglalta el, egy másik páholyban pedig ott ült Baka András a családjával és meghívott vendégeivel.
Először arról szavaztak a képviselők, hogy a Mi Hazánk jelölése érvénytelen, mivel nem tudták összeszedni a jelöltállításhoz szükséges számú ajánlást. Ezek után az ülést vezető elnök bejelentette, hogy csak egy jelöltre, Baka Andrásra lehet majd érvényesen szavazni.
A Tisza Párt szombaton jelentette be, hogy Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölik az államfői posztra. A szavazás után Magyar Péter és Bujdosó Andrea frakcióvezető személyesen tájékoztatták a döntésről Bakát, aki elfogadta a felkérést.

Nem Baka volt a Tisza Párt első választása a posztra. Nem sokkal azután, hogy Sulyok Tamás aláírta a saját megbízatását is megszüntető Alaptörvény-módosítást, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levelet írt, Forsthoffernek, amiben Polgár Judit sakkozót javasolják köztársasági elnöknek. Erre Magyar Péter szinte azonnal reagált, és közölte, hogy „személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést”, és jelezte, hogy másnap találkozik Polgárral, és megkérdezi, hogy „az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat”. A bejelentés miatt sok kritikát kapott, és a közösségi médiában Polgár jelölése sem aratott osztatlan sikert. Polgár Judit sakkozó végül visszautasította a felkérését a köztársasági elnöki tisztségre.
Magyar Péter ezután javaslatokat kért az állampolgároktól a köztársasági elnök személyére, ő maga pedig több olyan elismert emberrel is találkozott, akiknek a neve felmerült jelöltként – de soha nem jelezte, hogy a megbeszélés a tisztségről szólt volna.
A Tisza Párt frakciója végül három jelölt közül szavazással választotta ki Baka Andrást.
Bóka János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője már korábban bejelentette, hogy a Fidesz nem vesz részt az új államfő megválasztásában, mert illegitimnek tartják Sulyok Tamás eltávolítását. Hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy Sulyok Tamás elmozdításával a Tisza-kormány igazából támadást követett el a köztársasági elnöki intézmény ellen. Szerinte ezért nehéz dolga lesz a Tisza jelöltjének, Baka Andrásnak, aki illegitim módon megválasztott köztársasági elnök lesz, egyfajta „hiba a mátrixban”.
Helyette a tatai Öreg-tónál álló, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére állított kopjafához megy a Fidesz-frakció, ahol megkoszorúzzák az emlékművet.
Csak gratulálni tud Baka Andrásnak, bátor, korrekt embernek tartja, mondta Iványi Gábor a Telexnek az új köztársasági elnök választása előtt a Parlamentben. „Tapasztalata, szíve is van, azt gondolom, hogy jó választás” – mondta az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke Baka jelöléséről.
A köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg a parlament. Ez a napirend szerint legkorábban délután két órakor kezdődik. Ez idő alatt közvetítés sem lesz, a képviselők a parlamenti folyosókon felállított szavazófülkékben adják majd le a voksukat. Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnöke a Házbizottság hétfői ülését követően azt mondta, hogy az eredményt várhatóan 15 órakor már ki is tudják hirdetni. Amennyiben eredményes a választás, az új államfő leteszi esküjét, és beszédet mond.
A törvény szerint az új köztársasági elnök a megválasztását követő 8. napon, azaz augusztus 19-én lép hivatalba. Addig továbbra is Forsthoffer Ágnes látja el a köztársasági elnök feladatait, de már posztolt róla, hogy utána várják vissza a feladatok az Országgyűlés Hivatalában és a választókerületében.
Baka András az emberi jogi, kisebbségi jogi kérdések kutatója. Neve akkor vált különösen ismertté, amikor 2011-ben jogellenesen eltávolították a Legfelsőbb Bíróság éléről, miután bírálta az Orbán-rendszer az igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó terveit. Baka András 1952-ben született Budapesten. 1978-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust, majd több mint húsz éven át a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos kutatójaként dolgozott, később az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt, 1991 és 2008 között két cikluson át volt az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája. Baka életútjáról részletesen ebben a cikkben írtunk.
Baka 2016 júniusában jogerősen pert nyert az Emberi Jogok Legfelsőbb Bíróságán. A testület megállapította, hogy Baka András főbírót azért menesztették idő előtt személyre szabott jogalkotással a tisztségéből, mert szakmai minőségében nyilvánosan kritizálta a bíróságok függetlenségét veszélyeztető lépéseket. Később az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága felelősségre vonta a magyar államot azért, mert 2016 óta nem hajtotta végre a Baka kontra Magyarország ügyben hozott strasbourgi ítéletet.