Baka András: Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra
A jogsértéseket fel kell tárni, a közpénzfelhasználást ellenőrizni kell, de nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra – folytatta Baka. Azt mondta, ez azonban nem jelenti azt, hogy azok, akik most csalódottak, azoknak most háttérbe kell szorulnia. A felelőssége viszont nem mindenkinek egyforma, ugyanakkor a tanulságokat mindenkinek le kell vonnia.
Az elmúlt időszak okot adott az önvizsgálatra, de a bizakodásra is. Valami rendkívüli történt Magyarországon, olyan, ami ritka egy nemzet életében. A szabadság vágya egyszer csak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben talált visszhangra. Széles társadalmi akarat lett belőle, amiben nagy szerepe volt annak, hogy a valóságot egyre nehezebb volt letagadni. Már a legkisebb településekre is eljutottak olyan információk, amik korábban nem.
