A Tisza Párt frakciója a jelöltek ismeretében fogja meghozni a döntését, hogy kit támogat államfőjelöltnek
„A Tisza-frakció sajnálattal, de tisztelettel tudomásul veszi Polgár Judit döntését” – közölte a párt sajtóosztálya hétfő este a Telexszel. Hozzátették, képviselőik továbbra is azt gondolják, hogy Polgár Judit minden szempontból alkalmas lett volna köztársasági elnöknek.
Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, és ezzel hétfőn 0 órától már nem ő a köztársasági elnök. Feladatát ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes vette át. Vasárnap a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levelet írt, Forsthoffernek, amiben Polgár Judit sakkozót javasolták köztársasági elnöknek. A levélre Magyar Péter miniszterelnök még vasárnap este közölte, hogy „személy szerint hatalmas megtiszteltetésnek érezném, ha elvállalná a felkérést”, és jelezte, hogy hétfőn találkozik Polgárral, és megkérdezi , hogy „az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat”.
A jelölést sok kritika érte elemzőktől, jogvédő szervezetektől és ellenzéki pártoktól is. Polgár aztán hétfő este közölte, megtisztelőnek tartja a felkérést, „ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni”. A bejegyzése alá Magyar Péter azt írta, hogy köszönik azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! „Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!” Magyar később önkritikusan saját kommunikációs hibáit is felrótta, és elismerte, hogy nem megfelelően zajlott a jelölési folyamat, erről bővebben itt olvashat.
Hogy mi lesz most, ki töltheti be az űrt Polgár után, arról azt írta a Tisza-frakció a Telexnek, hogy várják a javaslatokat „civilektől, pártoktól, a magyar emberektől, hogy kit és milyen értékek alapján tartanak megfelelő jelöltnek”. A korábban Polgár mellett kiálló frakció „a jelöltek ismeretében fogja meghozni a döntését, hogy kit támogat”, a végső döntést pedig az Országgyűlés hozza meg. Persze itt a Tiszának kétharmados többsége van, így a frakció döntése a parlament döntése is lehet.
A képviselőcsoport hozzátette még továbbra is csak olyan jelöltet támogatnak, „aki független a pártpolitikai küzdelmektől és képes megteremteni és képviselni a nemzet egységét”.



