A Politico szerint saját magát rúgta ki Sulyok Tamás
A Politico is beszámolt arról, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton aláírta azt az alkotmánymódosítást, amelynek értelmében távoznia kell a hivatalából, a lap szerint ezzel az államfő lényegében saját magát rúgta ki.
A Politico azt írja, Sulyok hónapokig ellenállt Magyar Péter miniszterelnök nyilvános nyomásgyakorlásának, hétfőn azonban elfogadták azt az alkotmánymódosítást, amely megszüntette az ő köztársasági elnöki megbízatását is, ez pedig jelentősen leszűkítette az elnök lehetőségeit.
Sulyok Tamás szombaton kora este jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását. A megbízatása a törvény kihirdetését követő napon szűnik meg, azaz hétfőn 0 órától már nem ő lesz a köztársasági elnök. Az aláírásról szóló videóban arról beszélt, hogy az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének jogi lehetőségei és lelkiismerete alapos mérlegelése után eleget tesz. „Aláírásom köztársasági elnöki kötelezettségeim és a köztársasági elnöki intézmény iránt tanúsított teljes és minden körülmények közötti tiszteletem végső pecsétje.”
Török Gábor politikai elemző Sulyok bejelentésére azt reagálta, a köztársasági elnök „még egyszer és minden bizonnyal utoljára bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan volt arra a feladatra, amellyel az alkotmány – és közvetve a magyar nép – megbízta: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés”.
Sulyok Tamást 2024-ben Novák Katalin lemondása után öt évre választotta meg az akkori fideszes többségű Országgyűlés, a mandátuma 2029. március 4-ig tartott volna. Magyar Péter már a kampányhajrában, a március 23-i nyíregyházi fórumán megígérte, hogy ha kétharmados felhatalmazást kapnak a választáson, módosítják az Alaptörvényt, és leváltják a Fidesz által kinevezett „bábokat”, Sulyok Tamást már akkor név szerint említette.
Arról, hogy mi jöhet a következő napokban a köztársasági elnöki jogkörrel kapcsolatban, itt írtunk.



