Biró Ferenc bizarrnak tartja, hogy Balásy cége is elindult az Integritás Hatóság antikorrupciós kampányára kiírt közbeszerzésen

„Az, hogy velem az történik, ami történik, annak köszönhető, hogy én egy ténylegesen független-objektív szakmai hatóságot építek.”
Többek között ezt válaszolta Krug Emília kérdésére Biró Ferenc, az Integritás Hatóság (IH) elnöke, amikor a Szinten túl műsorvezetője arról érdeklődött, hogy egy érdemi jogkörök és felhatalmazás nélküli hatóságnak mi értelme volt azon túl, hogy az Orbán-kormány kifelé felmutathatta, hogy létezik. Biró szerint az új vagyonnyilatkozati rendszer is már az IH javaslatain alapszik, és a működésük nélkül a 16,4 milliárd eurót hazahozatala sem lenne lehetséges.
A „velem mi történik” félmondattal Biró arra az ellene folyó eljárásra utalt, amelyben előbb 2025 januárjában hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség, néhány hete pedig letöltendő börtönbüntetést, valamint 23 milliós vagyonelkobzást kértek rá. Biró Ferenc korábban végig azt állította, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, és azt nyilatkozta, hogy a vele szemben indított eljárás politikai indíttatású, „egy koncepciós megtorló akció része”, amelynek célja, hogy őt és rajta keresztül az Integritás Hatóságot hiteltelenítsék.
Közben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Windisch László is kezdeményezte Biró jogviszonyának megszüntetését a Fővárosi Törvényszéken. Erre a hatóság vezetője Krugnak azt mondta, a kereset nem megalapozott, és szerinte mire a hatóság az új jogköreivel elkezd működni, még mindig ő lesz az elnök. Majd megismételte: „Teljesen egyértelmű, hogy azért történik velem mindez, hogy el legyek mozdítva, mert a hatóság, amit építettünk, ténylegesen erős szakmai munkát végez, és ebből az ellenérdekelteknek komoly problémája lehet.” Biró azt mondta, egyszerűbb lenne lemondania, de hisz abban, hogy a tudásával hozzájárulhat az ország antikorrupciós környezetének megteremtéséhez.
A beszélgetés közvetlen aktualitását az adta, hogy a hatóság a műsor felvételének napján adta ki a negyedik éves jelentését, amelyben a korábbiakhoz képest is súlyosabb megállapításokat tett a magyar közbeszerzések és a korrupció összefüggéseiben. Biró a 300 oldalas dokumentumot tisztán szakmai anyagnak nevezte, szerinte a hatóság már 2024-ben elkezdte felgöngyölíteni például a kormányzati kommunikációs piaccal kapcsolatos visszaéléseket, miközben nagyon nehézkesen kaptak adatokat a szervezetektől. Ugyanez volt a helyzet az Építési és Közlekedési Minisztérium vasútfejlesztési projektjeinél, amelyeket szintén évek óta vizsgáltak, Lázárék viszont hasonlóan megtagadták tőlük az információkat.
Biró szerint a rendszerszintű problémákról a hatóság régóta beszélt a nyilvánosságban, most csak annyi történik, hogy a megváltozott médiaközeg és a kormányváltás hangsúlyosabbá teszi a jelentéseiket.
„Hál' istennek eljutott a társadalom arra a pontra, hogy belátta, hogy a korrupció nagyon komoly probléma.”
Annak érdekében, hogy a társadalom jobban értse a korrupciós ügyeket, egy kommunikációs ügynökséget is megbíztak, amely idén már színes infografikákon keresztül magyarázta az összefüggéseket. És azért csak idén, mert az IH másfél éven át pereskedett a közbeszerzésen elinduló Balásy Gyula-féle Lounge-csoporttal. Biró szerint a közbeszerzésen azért nem Balásyék nyertek, mert az objektív szempontjaik alapján ők tették a legrosszabb ajánlatot. „Azaz a NER egyik legfontosabb kommunikációs cégcsoportja bejelentkezett az Integritás Hatóság antikorrupciós társadalmi érzékenyítő kampányára”, foglalta össze Krug Emília, mire Biró azt mondta: ezt ő is bizarrnak tartotta, de Balásyék elérték a céljukat, mivel sikerült másfél évre megakasztaniuk az IH kampányát. A pert végül a hatóság nyerte.
Ezután Biró Ferenc az elkészült grafikonokon keresztül magyarázta a túlárazások mértékét és az IH hasznát. Arról is beszélt, hogy ő már 2023 májusában hangsúlyozta, hogy a jelenlegi jogkörökkel a hatóság nem fog tudni működni. Hogy ezzel szemben miért nyilatkozta akkoriban, hogy nem a rendszer korrupt, hanem az egyének, a hatóság vezetője azt válaszolta: ekkoriban ennél nem tudott élesebb kijelentést tenni. De azt ma is tartja, hogy a rendszer EU-jogkonform, miközben „bármilyen rendszert át tud verni akár két ember is”. Biró szerint
a hatóság az elmúlt három évben huszonvalahány feljelentést tett, amelyek lényegében sehol nem tartanak.
Biró Ferenc június elején előbb a DE! Akcióközösség, majd az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy 2024 márciusában behívták őt az Igazságügyi Minisztériumba egy hármas találkozóra, amin az akkori miniszter, Tuzson Bence és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter vett részt. Biró szerint Tuzsonék azt kérték tőle, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket, de igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését. Biró becslése szerint az Orbán-kormány elmúlt 16 éve 60 ezer milliárd forintjába került az adófizetőknek.
Az Integritás Hatóságot 2022-ben alapította az Orbán-kormány, mivel az szükséges feltétel volt az uniós feltételességi eljárás megszüntetéséhez. Ezután az IH javaslatainak nagy részét a kormány lesöpörte.